Megjelent: 7 éve

Orbán: A kormány kitart a közmunka mellett

A miniszterelnököt nem érdeklik a tudós elemzések, hogy a közmunka jó-e. A kormány ki akar tartani mellette értelmiségi és gazdaságfilozófiai viták nélkül, mondta a kormányfő Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) évértékelőjén, írja az Index.

images

A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a faluból nézve egyszerűbb az élet, tisztábban látják a gazdaságot, ezért nincs szükség a bonyolult érvelésekre. Ahogy annak is hangot adott, hogy Magyarország agrár ország és az is marad.

A kivitel harmadát keletre kellene irányítani nyugat helyett - vélekedik. Ugyanakkor elkeseríti a miniszterelnököt, hogy alacsony a magyar hozzáadott érték az exportált termékeinkben, de ebben is igyekeznek változást elérni, írja az Index.

Az nem is meglepő, hogy a "munkaalapú társadalom" mellett a voksát letevő Orbán felszólalt az alapjövedelem ellen is, ami szerinte mindent tönkretenne, úgyhogy válhat kormányprogrammá.

Nyilvános vendégmunkásprogram nem lehet Magyarországon, jelezte. De a cégeket bátorítják, hogy hozzák be a vendégmunkásokat, de csak átmenetileg. Mert az összes alacsony képzettséget igénylő, alacsonyan fizetett munkát - a miniszterelnök szerint - nem jó, ha ők végzik, mert akkor a magyar kevesebbet dolgozna, ez pedig "nemzetstratégiailag" nem célravezető.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk