kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

A cégeknek alig maradt lehetőségük erkölcsi bizonyítványt kérni

Leszűkítette a munkavállalók bűnügyi előéletét ellenőrző lehetőségeket, így az erkölcsi bizonyítvány bekérést az idén tavasztól alkalmazandó GDPR. Bűnügyi nyilvántartást kizárólag az állam vezethet, piaci szereplő pedig csak akkor kezelhet bűnügyi személyes adatot, ha erre jogszabályi felhatalmazása van. A szabálysértők több millió forintos bírsággal is számolhatnak - hívja fel a figyelmet a Baker McKenzie ügyvédi iroda.

images

Erkölcsi bizonyítványt jelenleg csak a tizennyolcadik életévét be nem töltött személyek nevelését, felügyeletét, gondozását, gyógykezelését végző munkáltatók, illetve az állami szféra adatkezelői kérhetik - ilyenek többek közt a közalkalmazottakat, kormánytisztviselőket foglalkoztatók, illetve a bíróság vagy az ügyészség.

Korlátozott keretek között a piaci szereplők továbbra is rákereshetnek a jelentkező munkavállaló hátterére, de az ilyen háttérvizsgálat nem irányulhat bűnügyi személyes adatok gyűjtésére és kezelésére. Amennyiben a jogszabály bizonyos munkakörök betöltéséhez büntetlen előélet meglétét írja elő, akkor a munkaadó - meghatározott előírások szerint - kezelhet bűnügyi személyes adatokat és elvárhatja az erkölcsi bizonyítvány bemutatását. Az ilyen pozíciók köre azonban igen szűkre szabott: pénzkezeléssel foglalkozó személytől például korábban lehetett erkölcsi bizonyítvány bemutatását kérni, ezt azonban ma már nem írja elő jogszabály. Pedagógus vagy óvodában foglalkoztatott gondnok esetében viszont jogszerűen kérhető a büntetlen előélet igazolása.

„A munkáltatók számos olyan esetben is erkölcsi bizonyítványt kérnek, amikor arra nincs jogalapjuk. A GDPR értelmében pusztán a munkáltató jogos érdeke alapján nem követelhető meg egy munkavállalótól a büntetlen előélet igazolása. A munkavállaló kifejezett hozzájárulásával sem kérhető be ilyen igazolás, mivel ez súlyosan sérti az érintett jogait. Azoknak a hazai cégeknek, amelyek jelenleg is erkölcsi bizonyítványt kérnek a hozzájuk jelentkezőktől, érdemes felülvizsgálni eddigi gyakorlatukat, mivel a bűnügyi személyes adatok jogszerűtlen kezelése milliós nagyságrendű adatvédelmi bírsággal is járhat. Továbbá az érintett személyiségi jogai megsértése miatt polgári bíróság vagy egyenlő bánásmód hatóság előtt is érvényesítheti a jogait, ha a bűnügyi személyes adat kezelése hátrányos megkülönböztetést eredményezett a számára.” - hangsúlyozták a Baker McKenzie adatvédelmi szakértői, dr. Bereczki Tamás és dr. Liber Ádám.

A bűnügyi személyes adatok kezelése miatt további követelményeknek is meg kell felelnie annak a szervezetnek, amely főtevékenysége keretében nagy számban kezel ilyen információkat. Ebben az esetben adatvédelmi tisztviselőt kell kijelölnie, adatvédelmi hatásvizsgálatot szükséges végeznie, és bizonyos esetekben köteles az adatvédelmi hatósággal is konzultálni.

Bűnügyi személyes adatok kezelése esetén a tevékenységek nyilvántartását az ilyen típusú adatkezelésről akkor is kötelező vezetni, ha az adatkezelő egyébként mentesülne e kötelezettség alól, mert például csak alkalmilag végez ilyen tevékenységet. Bűnügyi személyes adat kezelése esetén szigorúbb adatbiztonsági szervezési és technikai intézkedéseket szükséges alkalmazni, mint normál személyes adat kezelésekor.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jubileumi jutalom: összege, kifizetése, kinek jár?

Az állami alkalmazottak jogállásáról szóló törvény (Kjt.) alapján jár a jubileumi jutalom a közalkalmazottaknak, amelynek összege a ledolgozott... Teljes cikk

Temetési segély

Egy hozzátartozó halála nagyon komoly érzelmi terhet jelenthet. A lelki megpróbáltatáson túl pedig jelentős anyagi költség is egy temetés... Teljes cikk

Ilyen szabályokkal hozhatóak be vendégmunkások

Február 29-én jelent meg az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete. A törvénnyel együtt pedig már egyre tisztább a kép, hogyan... Teljes cikk