kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Miben mérjük egy ország családbarát jellegét?

Mi az, amit a munkavállaló érez abból, hogy családbarát egy ország? Mit nyerhetnek mindebből a vállalatok/vállalkozók? Hiszen nem csak attól lesz egy ország családbarát, hogy milyen hosszú a fizetett távollét a gyermek születése után, egyéb nagyon fontos szempontok is vannak. Írja a Restart Mom Project a HR Blogon.

Az UNICEF 2016. évi adatokat feldolgozó családbarát országokat vizsgáló jelentése eredeti szövegben is letölthető, illetve néhány online újság össze is foglalta az elmúlt hetekben. Azonban a számok és grafikonok megismerésén túl, ez sokat nem hat a mindennapi életünkre…

Néhány fontos adat a jelentésből

41 OECD és EU országot vizsgáltak, a fókusz két ponton volt: gyermekgondozási szabadság rendszere a szülők számára és a gyermekek bölcsődei, óvodai (vagy ezzel megegyező, de más elnevezésű szolgáltatások iskola előtti életkorban) ellátása.

A családbarát szegmensek vizsgálta során összességében 16. helyen szerepelt Magyarország. Svédország, Norvégia és Izland végzett az első három helyen. Az egyik vizsgált tényező a fizetett otthon tölthető idő hossza, ebben Észtország után második helyen szerepel hazánk.

Érdekesség a tanulmányban, hogy az apáknak járó fizetett időszakot is vizsgálták. Japánban van a leghosszabb fizetett időtartam 30 hét, azonban a jogosultak mindössze 5,14% élt ezzel a lehetőséggel.

Folytatás a HR Blogon.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Semmit nem lehet már rutinból csinálni - Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO HR menedzsere

A folyamatos változás ma már alap, nem lehet rutinból vagy akár tavalyi tapasztalatok alapján működni, mondta el Sándorné Bosnyák Ágnes, a DENSO... Teljes cikk

Bele lehet szeretni ebbe a hivatásba: interjú Szalavics Mariann NAV-elnökhelyettessel

Öt évvel ezelőtt érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz. Első állása a közigazgatásban és azt mondja, hogy bele lehet szeretni ebbe a... Teljes cikk

Elfelejthetjük, hogy a jövőben csak a helyi piacon fogunk versenyezni a munkavállalókért - interjú Kalmár Ákossal, a Continental Csoport országos HR vezetőjével

HR mutatók szempontjából sikeres évet zárt 2023-ban a Continental Csoport Magyarország: nem kívánt fluktuációjuk jelentősen csökkent a megelőző... Teljes cikk