Megjelent: 6 éve

Kiszervezett orvosok dolgoznak a ceglédi kórházban

A ceglédi kórház szerződött egy céggel 20 orvos, valamint gépész, informatikus és villanyszerelő munkatárs ügyeleti rendben való foglalkoztatására. A dolog érdekessége, hogy a cég a kórházban dolgozó orvosoké - írja a 24.hu

images

A cég nemrégiben hatalmas összeget, több mint 1 milliárd forintot nyert közbeszerzési pályázaton, amelyet maga a kórház írt ki. A cég egyébként bejegyezve is a kórház címén van - írják.

A ceglédi Toldy Ferenc Kórház pályázatot hirdetett 20 orvos, és a fent említett 3 műszaki dolgozó ügyeleti foglalkoztatására. A pályázaton csak a Sanamed Egészségügyi Szolgáltató és Kereskedelmi Közhasznú Nonprofit Kft. indult, így meg is nyerték azt, 1 milliárd forintot nyertek, amiért garantálják 4 évig az ügyeleti műszakok ellátását.

A cég idén is nyert már 300 millió forintot az ügyelet ellátására, és más munkákra is nyertek már pénzt a kórház pályázatán. A 24.hu a kórház igazgatójától megtudta, hogy 2013 óta a cég 2,7 milliárd forintot nyert el. Érdekesség, hogy korábban maga az igazgató is tulajdonosa és vezetője volt a cégnek. Viszont a kórház jelenlegi dolgozói közül többen is tagjai a cégnek. "A gyakorlat leginkább az, hogy saját főállású dolgozóink látják el a feladatot a társaság keretein belül. Így a „külsős cég” megnevezés kicsit sántít, mert a dolgozók többsége kórházunk főállású dolgozói, akik egyben tagjai is a nonprofit kft.-nek" - mondta az igazgató.

Egy másik város orvosa elmondta a lapnak, hogy ez bevált gyakorlat az ügyeleti rend kiszervezésére. Így a kórházaknak nem kell közalkalmazotti bért fizetni ügyeleti időben. A háziorvosoknál is ugyanez a rendszer működik. Ennek leginkább az orvoshiány az oka, mert az a szabály, hogy éjszakai ügyelet után 8 órán át nem foglalkozhatna beteggel az orvos. Ennyi orvos viszont nincs a vidéki kórházakban, ezért sok kórház úgy oldja meg az ügyeletet, hogy más kórház orvosai vállalkozóként, egyéni közreműködői szerződéssel ügyelnek. Vagy ugyanez történik, csak egy cégbe összeállnak az orvosok, vagy egy vállalkozás közvetíti ki őket más kórházakhoz - írja a lap.

A 24.hu forrása szerint azért választják ezt a megoldást, mert a cégeket nem ellenőrzik olyan szigorúan. Az ilyen formában ügyelő orvosok gyakran ellátják a nappali műszakot is, az éjszakai műszak után. A kórháznak is olcsóbb, ha ilyen formában foglalkoztatja az orvosokat. "Ha felvennénk egy orvost főállású ügyeletesnek 1,3 millió forintért, ami reális összeg az orvos számára, az a kórháznak még a járulék miatt 22 százalékkal többe kerülne és legalább 3 ilyen főállású orvosra lenne szükség, hogy lefedjük a teljes ügyeleti készenléti időszakot. Arról nem beszélve, hogy több szakmában, ennyiért nem jelentkezik évek óta senki" - mondta a ceglédi kórház igazgatója a lapnak.

24.hu
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
2023-as trendek a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén

Várhatóan 2024 is mozgalmas év lesz a munkaerő-kölcsönzés és -közvetítés területén, de még mielőtt igazán beindulnának az új év folyamatai,... Teljes cikk

Mire számítanak a munkaerő-kölcsönzők 2024-ben?

A foglalkoztatás bővülésére számíthatunk – fogalmazott Csizmadia Gábor, a tagszervezetein keresztül 200.000 fő munkavállalót foglalkoztató... Teljes cikk

Átírhatja a munkaerőpiaci viszonyokat a januárban életbe lépett új szabályozás

2024. január 1-én lépett hatályba a kormányrendelet, mely több pontban is módosítja a külföldi munkavállalók kölcsönzésének jogszabályi... Teljes cikk