Megjelent: 5 éve

Csak akkor kamatmentes a családtámogatás, ha születik gyermek

Novák Katalin az Inforádiónak elmondta öt éven belül meg kell születni az első gyermeknek, azoknál a házaspároknál, akik igénybe veszik a családtámogatást.

A Mokkában Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára már úgy nyilatkozott, hogy csak akkor kell kamatostul visszafizetni a családtámogatási hitelt, ha nem orvosi okok miatt nem születik gyermek. Korábban az EMMI kérdésünkre azt válaszolta, hogy felvetették azt a lehetőséget a kormánynak, hogy ha az érintett házaspár orvosilag igazolja, hogy a gyermekvállalás egészségügyi okból (pl. meddőség) maradt el, akkor az ügyfelek mentesülhessenek a piaci kamatok jövőbeni megfizetése alól is. Most Novák Katalin megerősítette, amit lapunknak írt az Emmi.

Novák Katalin a Mokkában azt is elmondta, ezt a támogatást úgy kell elképzelni, mint egy kamatmentes személyi kölcsönt, bármire felhasználható lesz a várandósság 12. hetétől kezdve. A gyermekvállalás előtt álló fiatalok akár úgy is hozzájuthatnak a 10 millió forintos szabadon felhasználható babaváró hitelhez, hogy abból végül egyetlen fillért sem kell törleszteniük.

2019 július elsejétől a pénzintézeteknél lehet igényelni, de csak a július elseje után született gyermekek számítanak bele, és a házasságban születettek vagy az örökbefogadottak.

Jövedelmi feltételeket nem szabnak meg, maximum 50 ezer forint lehet a havi törlesztés.

Novák Katalin elmondta ha 5 éven belül nem születik gyermek, és ennek nincsen bizonyítható oka, akkor kamatostul kell visszafizetni, sőt az addig igénybe vett támogatást is vissza kell fizetni. Igaz ez akkor is, ha gyermektelenül válik el a fiatal pár. Ha bizonyíthatóan meddőség miatt nem születik gyermek, akkor az örökbefogadott gyermekekre is igénybe lehet venni a támogatást, ha nem sikerül örökbefogadni, akkor méltányosságot kell kérni a járási hivatalnál, és így kedvezőbbek lesznek a feltételek.

Mokka/inforádió
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Átadták a Kerékpárosbarát Munkahely díjat

A 2023-mas pályázatra 29 település és 37 munkahely jelentkezett. Teljes cikk

Hornung Ágnes: a munka és a magánélet összehangolása kiemelten fontos

A családokért felelős államtitkár elmondta, hogy a kormány még nagyobb hangsúlyt akar fektetni a családok "testi-lelki-szellemi egészségének" elősegítésére. Teljes cikk

Megérkezett a számlákra a Babakötvény után járó éves állami támogatás

Évi 12 ezer forint állami támogatás azoknak jár, akik egy év alatt legalább 120 ezer forintot tesznek félre ebben a megtakarítási formában -... Teljes cikk