kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

A Tesco még nyaralást is ígér

A Tesco nem titkolja, hogy nem egyformán fizeti az ország különböző részein a dolgozóit, többek között ez is kiderült a Pénzcentrum interjújából, amit a brit boltlánc országos HR vezetőjével készítettek.

images

images

Szigeti Barbara elismerte, a bérek az ország különböző pontjain eltérőek, mert a piaci körülmények sem azonosak. Példaként említette, hogy az autópályák mentén majdnem zéró a munkanélküliség, tehát nincs szabad erőforrás a munkaerőpiacon, ami a bérezésre is hatással van.

A penzcentrum.hu-nak azt sem rejtette véka alá, hogy egy balatoni szezonra képtelenek lennének menedzselni az erőforrásigényt anélkül, hogy az országon belül transzferálnák kollégáikat. Az áthelyezés elmondása szerint egyébként nagyon népszerű munkavállalóik körében.

Az idén mintegy 200 embernek biztosítanak nyaralást úgy, hogy kéthetes turnusban le tudnak menni például Siófokra dolgozni, ahová a család is elkísérheti őket. Arra is van lehetőség, hogy a Tesco erre az időre felveszi a családtagot is részmunkaidőbe, majd utána együtt nyaralnak. Ilyen esetekben az útiköltséget és a szállást 100 százalékban térítik. Emellett nagyjából 200 gyereknek tudnak nyári tábort biztosítani, szintén teljesen ingyen.

A nyári időszakban legfőképpen a balatoni szezon miatt plusz 800-1000 fős munkaerőigény van a cégnél.

A házhoz szállítási üzletágban növekedni akarnak, szóval oda is egyre több embert keresnek.

penzcentrum.hu
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk