kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

200 új autóipari munkahely jön létre Székesfehérváron

Letették az Arconic-Köfém Kft. 35 milliárd forint értékű új, 17 ezer négyzetméteres gyártócsarnokának alapkövét.

Chip Blankenship, az Arconic Inc. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy mióta 1993-ban megkezdték magyarországi tevékenységüket, több mint 550 millió amerikai dollárt fektettek be és jelenleg 2300 embert foglalkoztatnak.

Chip Blankenship szólt arról is, hogy az új keréktermék gyáruk jelentősen hozzájárul a legmagasabb szintű keréktermékek gyártásához. Jelezte, hogy az építkezés 2019-es befejezéséig összesen 700-ra nő a munkatársak száma az üzemben.

David Kostelancik, az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének ideiglenes ügyvivője elmondta, hogy az Arconic azért tud sikeres lenni világszinten, mert figyelmük az innovációra összpontosul. Úgy vélte, a magyar munkaerő tehetsége és elkötelezettsége, továbbá az ország befektetést vonzó környezete is hozzájárult a befektetési döntéshez.

Az Arconic (korábban Alcoa) 1993-ban vásárolt többségi tulajdont az akkori Székesfehérvári Könnyűfémműben. Az Arconic fontos szerepet tölt be Magyarországon, egyike a legnagyobb 100 vállalatnak és a 10 legnagyobb termeléssel foglalkozó befektető között van.

Szijjártó Péter külügyminiszter kiemelte, hogy a beruházásnak köszönhetően félmillióval több alumínium kerékterméket fognak gyártani az amerikai Arconicnál és minimum 200 új munkahely jön létre. Megjegyezte, hogy a magyar kormány fejlesztési adókedvezményt biztosított a fejlesztéshez, ami 8,3 milliárd forintot jelent majd a cégnek.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért van ennyivel több magyar embernek munkája, mióta az EU-hoz csatlakoztunk?

A KSH szerint 2004 és 2023 közt közel 824 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma, ami 21%-os bővülést jelent. A növekmény nagy részét a... Teljes cikk

A foglalkoztatottak és munkanélküliek száma is nőtt februárban

2024 februárjában a 15-74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma az előző év azonos időszakához képest 32 ezerrel, 4 millió 723 ezerre nőtt. A... Teljes cikk

Nőnapi cikkcsokor a HR Portáltól - így fest a nők helyzete a munka világában 2024-ben

Nőnap alkalmából csokorba gyűjtöttük a dolgozó nők helyzetét taglaló legfrissebb cikkeket. Mekkora a bérszakadék, mely országokban mélyül és... Teljes cikk