Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 4 éve

Ne azért akarj váltani, mert menekülsz

Karrierváltás, mert felborult a munka-magánélet egyensúlya, mert kiégtünk előző szakmánkban, mert gyerekünk született, és már nem megy a napi rugalmatlan 10-12 óra vagy éppen a munkahely elvesztése miatt kényszerülünk váltásra? Továbbra is alkalmazottként, de rugalmasan, esetleg távmunkában vagy saját vállalkozásban? Mindenkinek más az útja, elindulni azonban egyáltalán nem könnyű. Ebben próbált segíteni a Női Karrierváltó Fesztivál inspiráló történetekkel, szakértői tanácsokkal és workshopokkal.

A karrierváltás a szakemberek szerint az önismerettel kezdődik. Mindenképpen tisztába kell jönni azzal, hogy aki váltani szeretne, az mit bír, és mit szeretne igazán csinálni. Ugyanis egy ilyen döntéshez rengeteg előkészület, kitartás, és eleinte - különösen saját vállalkozás beindítása esetén - még a korábbinál is több befektetett munka szükséges. Mindenki gyors megoldást vár a mai világban, ugyanakkor az önismereti utat nem lehet megúszni, az első beszélgetésben résztvevő Herendi Kata, pszichológus, a Pszichoforyou főszerkesztő-helyettese szerint. Már csak azért sem érdemes türelmetlenkedni, mert fontos, hogy kiforrott legyen az irány, ami valóban hívja az egyént. Ugyanis ez a lelkesedés és elkötelezettség lesz a váltás motorja. Fontos felmérni, hogy mi az, amit annyira szeretsz vagy szeretnél csinálni, hogy ennek érdekében elviseled a frusztrációt is, amit a felmerülő nehézségek okoznak.

Szabó Eszter Judit, a Pszichoforyou alapító-főszerkesztője bejárta ezt az utat, és nem spórolta meg a változásra fordított időt és energiát. Eredetileg kommunikációs ügynökségnél dolgozott, nagyon sok projektet vitt, azonban a munka-magánélet egyensúlya teljesen felborult az életében, az utóbbira szinte egyáltalán nem jutott idő. Úgy érezte levegőre, gondolkodásra van szüksége, így terápiás folyamatba kezdett, és elutazott harminc napra, hogy távolabbról tudjon ránézni saját helyzetére, és önmagával tudjon foglalkozni. Az ennek eredményeképp elindított online pszichológiai magazinnal pedig azt szeretné elérni, hogy akik jelenleg érzik hasonlóan rosszul magukat, ahogy korábban ő is, azok tudják, hogy ez nem törvényszerű, és lehetséges, hogy újra jól legyenek.
Pszichoforyou 1910Pszichoforyou: Mindenki gyors megoldást vár a mai világban, ugyanakkor az önismereti utat nem lehet megúszni

A beszélgetést Békéssy Olga, a rendezvény fő szervezője, a Női Váltó főszerkesztője, vezette, aki maga is karrierváltó. Riporteri munkája után első lépésben ghánai gyöngyökkel szeretett volna foglalkozni, de ebből az ötletből hamar váltott a saját kommunikációs ügynökség, majd a saját honlap felé. Kiemelte a váltásról való döntés esetében nem jó, ha valaki csak menekülni szeretne egy helyzetből, hanem fontos a pozitív cél, ami mellett az illető el tud köteleződni.

Rugalmasabban, atipikus módon dolgozni



Ahogy már korábban is említettük, nem biztos, hogy mindenkiből vállalkozó lesz, aki váltani szeretne. Hiszen alkalmazottként is ki lehet tűzni azt a célt, hogy rugalmasabb körülmények között dolgozzon valaki. A munkáltatók pedig ennek a lehetőségnek a biztosítására egyre inkább rákényszerülnek, különben egyre kevésbé tudják becsalogatni magukhoz a munkaerőt. Így még akkor is meg lehet próbálkozni rész- vagy távmunka felvetésével egy állásinterjún, ha az adott pozíció eredetileg nem azokkal a feltételekkel van meghirdetve, mondták a szakemberek. Vagyis merni kell kérni. Ezt a következő kerekasztal résztvevői is megerősítettek: Márton Katalin, a Praktiker HR és CSR igazgatója, Kreiter Éva, a Dreher Sörgyárak HR igazgatója, Paulovics Éva, a Jobsgarden Kft. ügyvezetője, Nyitrai Orsolya, a Codecool Diversity és recruitment menedzsere és Jakab Szabolcs, az eSense Zrt. vezérigazgató-helyettese. Magyarország a részmunkaidő tekintetében még mindig erőteljesen el van maradva Európától. Míg itthon mindössze a munkavállalók 4%-a dolgozik ebben a formában, addig az EU-ban ez 20%. Ennek az is az egyik oka, a Jobsgarden felmérése szerint, hogy a munkavállalók sem élnének ezzel a lehetőséggel, anyagi okokból, illetve sok esetben azt gondolják, hogy a munkáltatók nem tervezik bevezetni. Pedig a cégek ezt nem egyszer másként gondolják. Például, ha a munkavállaló felől érkezik az igény, az azt is jelenti, hogy részéről is komoly motiváció van arra, hogy mindkét fél számára jó megoldást találjanak egy helyzetre, és ha ebben partnerre talál a cégben, akkor lojálisabb és hatékonyabb lesz az alkalmazott.
Márton Katalin PraktikerÉppen Márton Katalinnál, a Praktiker HR és CSR igazgatójánál a szó a kereksztal beszélgetésben

Paulovics Éva elmondta, hogy toborzócégként nem igazán érzi a nyitottságot, ugyanis sokszor előfordul a praxisukban, hogy bár elviekben küldhetnek részmunkaidős jelölteket egyes pozíciókra, általában mégsem veszik fel őket akkor sem, ha már 10 hónapja nem találnak a feladatra embert. Ellenben külföldi állásportáloknál nem egyszer látható, hogy az adott munkakör hány %-os állás, vagyis egy teljes munkaidőhöz képest mennyi munkavégzést várnak el benne, és a variációk lehetősége számos, akár 65-70% is előfordul. Ehhez persze bizonyos pozíciókat át kell tervezni, a munkát másként megszervezni, annak érdekében, hogy a 6 óra ne azt jelentse, hogy a rövidebb időkeretben nyolcórányi munkát kelljen elvégezni.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Ne azért akarj váltani, mert menekülsz
2. oldal - A távmunka nem egyenlő home office
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jön a 4 napos nyári munkahét a PwC-nél, de később le kell dolgozni

Egy újabb 4 napos munkahét projekt! A PwC Magyarország könyvvizsgálati üzletágának 280 munkatársa hétfőtől csütörtökig fog dolgozni a három... Teljes cikk

Home office: működik a hibrid munkavégzés?

Magyarországon az atipikus munkavégzés aránya mindig is alacsony volt, alacsony arányszámok jellemezték a távmunkát és a home office-t. Aztán jött... Teljes cikk

Kevesebb stressz, alacsony vérnyomás, több nasi és alkohol - így áll a távmunka mérlege

Az otthoni munkavégzés lehetővé teszi, hogy az emberek egészségesebben étkezzenek, kevésbé érezzék magukat stresszesnek és alacsonyabb legyen a... Teljes cikk