kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Reagált a Spar az alacsony bérek miatti vitás helyzetre

Munkaügyi eljárás, hatósági vizsgálat indulhat a Spar ellen, mert több szakképzett dolgozó alapbére nem érte el a garantált bérminimum összegét. A Magyar Nemzet megkereste kérdéseivel a Spart, akik szerint a targoncavezetőként foglalkoztatott munkavállalóknak az úgynevezett időbér és a teljesítménybér kombinációjaként messze a garantált bérminimum feletti összeget fizette és fizeti ki jelenleg is - írja a lap.

A targoncavezetők 2018-ban pótlékok és egyéb juttatások, például 13. havi bér nélkül havonta átlagosan bruttó 367 447 forintot kerestek - jelezte a Spar a lapnak. kiemelve: nincs olyan dolgozójuk, akit érintene a szakszervezet által felvetett probléma, és a vállalat az adó- és járulékfizetési kötelezettségeknek is mindig eleget tesz. - Jelenlegi gyakorlatunk jogszerű, azon nem kívánunk változtatni - szögezték le.

Az alacsony bért az üllői logisztikai központban dolgozó targoncások kapták. Szakképzett dolgozóként éveken át alacsonyabb bért kaptak, mint a kormányrendelet által előírt garantált bérminimum. Pál Péter, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) jogi szakértője szerint a Spar Magyarország Kereskedelmi Kft. megszegte a munka törvénykönyve vonatkozó előírásait, mert a targoncavezetőként alkalmazott munkavállalóknál nem vette figyelembe az egyenlő bánásmód követelményét és nem a kormányrendeletben meghatározott garantált bérminimumot alkalmazta, hanem jóval kevesebb pénz alapján számfejtette a havi fizetésüket.

A Pénzügyminisztérium foglalkoztatásfelügyeleti főosztálya a munkavállalók javára foglalt állást, ezért a szakszervezet eljárást kezdeményezett a multinacionális kereskedelmi vállalatnál, és várható, hogy az adóhatóság is vizsgálatba kezd.

A KDFSZ a Pénzügyminisztérium döntése alapján ügyvédi felszólítást küldtek a cégnek az elmaradt bérkifizetések teljesítésére, ám erre a Spar Magyarország Kft. a szakszervezetnek még nem reagált.

"2016 januárjától a garantált bérminimum összege bruttó 129 ezer volt, ami a következő évtől 161 ezer forintra, 2018-tól pedig 180 500 forintra nőtt. Ezzel szemben az egyik érintettnek 2016 januárjában 15 ezer forinttal, februártól pedig minden hónapban 10 ezer forinttal volt kisebb az alapbére, míg 2017-ben havonta 26 ezer forinttal, tavaly pedig havonta 22 500 forinttal alacsonyabb összeggel számoltak neki. Így több mint 700 ezer forintos tartozást halmozott fel a cég egyetlen dolgozónak" - mondta a szakszervezet szakértője.

Egyelőre még nem lehet tudni pontosan hány munkavállalót érint a bérkérdés, ahhoz minden alkalmazott munkaszerződését át kellene vizsgálni.

Fotó: Wikipedia
Magyar Nemzet

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél

Megállapodtak a bérekről az Audi Hungaria Zrt.-nél: a tárgyalódelegációk közötti egyhetes együttműködés után a szakszervezet hétfői bizalmi... Teljes cikk

Két év alatt átlagosan 55 százalékkal emelkedett a reptéri dolgozók bére

Márciustól a korábbihoz képest átlagosan 15,5 százalékkal megemelt bért kapnak a Budapest Airport, a BUD Security Kft. és a RÜK Kft. munkavállalói.... Teljes cikk

Jelentős leépítésbe kezd a Citigroup

A Citigroup 430 alkalmazottat bocsát el New Yorkban a különböző részlegeiben - közölte a bank a munkaügyi minisztériumhoz hétfőn benyújtott... Teljes cikk