kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

USA: legálisan dolgozhatnának a bevándorlók

Áttörést sikerült elérni a bevándorlásügyben - nyilatkozott Michael Chertoff amerikai belbiztonsági miniszter vasárnap a Fox News hírcsatornának.

Chertoff szerint a Fehér Ház és vezető demokrata szenátorok között a héten elért kompromisszum évek óta a legjobb esélyt nyújtja a bevándorlásügyi vita rendezésére. Kifejtette, hogy az országban dokumentumok nélkül tartózkodó munkavállalók, akik számát 12 millióra becsülik, lehetőséget kapnának arra, hogy ötezer dolláros büntetés ellenében legalizálják státusukat.

Carlos Gutierrez kereskedelmi miniszter úgy nyilatkozott, hogy ez a lehető legjobb megoldás, az országnak szüksége van erre, és aki ellenzi, az a jelenlegi tarthatatlan helyzetet akarja fenntartani. Mint a Fox Newsban elhangzott, a körvonalazódó kompromisszumot a demokrata és a republikánus oldalon is sokan támadják.

George Bush elnök és demokrata szenátorok úgy igyekeznek rendezni az illegális munkavállalók helyzetét, hogy az érintett cégek és a dolgozók a lehető legkisebb mértékben sérüljenek. A papírok nélkül Amerikában élőknek jelentkezniük kell a hatóságoknál, át kell esniük egy bűnügyi háttérvizsgálaton, és a származási országukba történő egyszeri visszautazással, újra belépve kapnának egy úgynevezett Z vízumot, amellyel már legális munkavállalókká válnának.

Az ellenzők elhibázott amnesztiának bélyegzik a javasolt megoldást. A liberális The New York Times szerint a kompromisszum rossz kiutat kínál a két ellentábor kibékítésére a vitában, amelyben a keményvonalasok nem akarnak több bevándorlót látni Amerikában, a másik, liberális oldal viszont azt tartaná tisztességesnek, hogy az illegális munkavállalóknak is lehetőségük nyíljon az amerikai álom megvalósítására.

A lap szerint a kompromisszum rosszabb a status quo-nál, mivel lényegében legalizálná a dolgozók legalsó, többnyire latino származásúakból álló rétegét, amely a legtöbb amerikai által megvetett munkákat végzi el. A legális bevándorlók ugyanis kétéves időszakokra, összesen hatéves időtartamra kapnának időleges zöld kártyát, de szorgalmas, tisztességes munkájuk ellenére sem tudnának gyökeret ereszteni. A rendszer ráadásul csak fokozná az illegális bevándorlást a lap szerint.

A kétpárti megegyezést tükröző törvénytervezetet dicséri a The Washington Post, amiért rendezni igyekszik az évente beáramló mintegy 400-600 ezer főnyi alacsony képzettségű munkaerő helyzetét. A legfőbb hibának ugyanakkor a Timeshoz hasonlóan azt tartja, hogy a dolgozóknak kétévente el kellene hagyniuk az országot egy egyéves otthoni tartózkodásra és legfeljebb hat évig vállalhatnának munkát, vagyis csak háromszor újíthatnák meg vízumukat, ami a törvények megkerülésére ösztönözné a cégeket is és az illegálisan bevándorlók újabb hullámát indítaná el.

A konzervatív The Wall Street Journal szerint a szenátusi törvényjavaslatban szereplő vendégmunkásprogram nem alkalmas annak a munkaerőnek a kezelésére, amelyre pedig az Egyesült Államoknak növekvő mértékben szüksége van. Az amerikai munkavállalók jelenleg 14 százaléka bevándorló, de arányuk kimagasló az olyan alacsony képzettséget igénylő területeken, mint a mezőgazdaság vagy az építőipar (47, illetve 27 százalék).

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Jogszabály-módosítással erősíti meg az EU a nem uniós munkavállalók jogait

Az Európai Unió Tanácsa jogszabály-módosítást hagyott jóvá pénteken a nem uniós állampolgárságok számára kiadható munkavállalási és... Teljes cikk

A vártnál jobban csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban

A legfrissebb adatok alapján a szakértők szerint elmondható, hogy az Egyesült Államok munkaerőpiaca még mindig viszonylag feszes. Teljes cikk

A dolgozók fele betegség vagy baleset miatt kénytelen szabadságot kivenni, fizetés nélkül

A dolgozók csak kevesebb mint fele kapott fizetett szabadságot a gyógyulás ideje alatt - derül ki egy friss felmérésből. Teljes cikk