kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Bezárják szakemberhiány miatt a Merényi Kórház pszichiátriáját

A Nyírő és a Dél-pest kórházak veszik át a Merényi még megmaradt dolgozóit, akik ugyan ne kapnak semmilyen információt arról, hogy mi vár árjuk, de azt kérik tőlük, ne kezdjenek tömeges felmondásba.

images

A Népszava értesülései szerint a tervek szerint a közeljövőben a Nyírő Gyula Kórház Országos Pszichiátria és Addiktológiai Intézet veszi át a Dél-Pesti Centrum Kórházhoz tartozó Merényi pszichiátria betegeit, dolgozóit, szakemberhiányra hivatkozva. A lap úgy tudja, hogy az osztály dolgozói eddig csak informális tájékoztatást kaptak és arra kérték őket, hogy gondolják át döntésüket és ne meneküljenek pánikszerűen a kórházból.

Több dolgozó arról panaszkodik, hogy egyelőre semmilyen konkrét felvilágosítást nem kaptak a kórház vezetésétől, miközben azt hallják, december végén megszűnik az osztályuk. Azt korábban is tudni lehetett, hogy Dél-Pesti Centrum Kórház főigazgatója, Vályi Nagy István 2017 szeptemberében a személyi feltételek hiánya miatt maga kért engedélyt arra, hogy a pszichiátrián 64 ágyból 30-on szüneteltethesse a betegellátást. Egyébként úgy tudni, hogy a munkaerő megtartásaként az ügyeletet ellátóknak a béren kívül óránként plusz 2500 forintot fizettek. Az új helyen, a Nyírő Gyula kórházban nem fizetnek majd ennyit.

2015 nyarán az ombudsman határozottan azt kérte, zárják be a részleget, mert az alkalmatlan a betegellátásra. Az ombudsman jelentése szerint a zsúfolt osztályon a radiátorhoz kötözték ki a betegeket, beáztak a helyiségek, a mosdóból kifolyt szennyvíz több kórtermet elárasztott, orvossal alig találkoztak.

nepszava.hu

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk