Megjelent: 5 éve

Távozik posztjáról a Vodafone Magyarország elnöke

2019. április 30-ával dr. Beck György lemond a Vodafone Magyarország elnöki pozíciójáról. 2019. májusától a tisztséget a Vodafone Magyarország jelenlegi vezérigazgatója, Amanda Nelson tölti be elnök-vezérigazgatóként, dr. Budai J. Gergő vezérigazgató-helyettes pedig jelenlegi pozíciója megtartása mellett az Igazgatóság alelnöke lesz - írja a Mark&Media.

A lap emlékeztet Dr. Beck György 12 éve, 2007-ben csatlakozott a Vodafone Magyarországhoz vezérigazgatóként. Ezt a tisztséget 2011-ig töltötte be - 2009-2011-ben elnök-vezérigazgatóként -, ezt követően pedig elnökként tevékenykedett tovább. „A napokban töltöttem be a 65. évemet, úgy érzem, 40 év munka után lassítani kell” - mondta a távozó elnök. „Májustól szeretnék az önkéntes tevékenységeimre összpontosítani és még több időt tölteni a három gyermekemmel és a két unokámmal.”

Dr. Beck György az elmúlt 40 évből 24-et töltött az IT piacon különböző vezetői pozíciókban. A Vodafone-korszakot megelőzően olyan vezető IT cégek magyarországi vezérigazgatója volt, mint a Digital, a HP és Compaq, utóbbi cég régiós tevékenységét is ő irányította.

Dr. Beck György a visszavonulása után továbbra is betölti a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) elnöki pozícióját, ezzel is közreműködve az ország lakosságának digitalizációra való felkészítésében, az új technológiai megoldások használatában. Folytatja a „Management és Leadership a gyakorlatban” című kurzust a Corvinus Egyetem FAKT Szakkollégium diákjainak, oktat, mentorál és az igazgatóság tagja a 2014-ben elindított SEED, Közép-Európai Menedzser Iskolában, melynek egyik alapítója is egyben. Emellett a Day One Capital Pénzügyi Befektetési Alap Felügyelő Bizottságának Elnöke és a Munkáltatók és Vállalkozók Országos Szövetségének (VOSZ) Társelnöke marad. A sportban a Magyar Vízilabda Szövetség (MVLSZ) társelnökeként és a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tagjaként segíti a kitűzött célok megvalósulását.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk