Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

A Tescónál október elején folytatódnak a tárgyalások

A Tescónál október elején folytatódnak a tárgyalások a sztrájk-követelésekről, a szakszervezetek addig nem szerveznek munkabeszüntetést - írja az MTI.

Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) elnöke a hétfőn az MTI-nek elmondta: a Tesco Global Áruházak Zrt. vezetése, valamint a cégnél működő két munkavállalói érdekképviselet, a KDFSZ és a KASZ (Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete) képviselői október 2-án folytatják az egyeztetést.

Ezt az információt a Tesco is megerősítette hétfői közleményében. Pártos Zsolt ügyvezető igazgatója kijelentette: továbbra is mindent megtesznek, hogy hosszú távon fenntartható megoldást találjanak a kollégák által jelzett problémákra.

A szakszervezeti vezető az MTI-nek elmondta: arra kérték a Tescót, hogy szeptember 25-ig juttasson el a szakszervezeteknek egy olyan jelentést, amelyben a munkáltató tételesen beszámol a dolgozói létszámról az egyes áruházakra és munkaterületekre lebontva, valamint, hogy a cég álláspontja szerint hol van szükség létszámbővítésre.

Bubenkó Csaba követeléseik közül kiemelte a 25 százalékos béremelést, a 15 százalékos létszámbővítést és a cégnél régóta dolgozó munkavállalók megbecsülését. A bérkövetelésről kifejtette, hogy a szakszervezetek a 2016. évi tescós bérek 25 százalékos emelkedését tartják szükségesnek, hogy a legalacsonyabb keresetű dolgozók fizetése is érje el a bruttó 180 ezer forintot.

A KDFSZ elnöke hangsúlyozta: a sztrájk lehetősége továbbra is fennáll, a sztrájkbizottságok működnek, de a szakszervezetek megállapodtak, hogy amíg zajlanak az egyeztetések, október 2-ig nem szerveznek munkabeszüntetést.

Karsai Zoltán, a KASZ sztrájkbizottságának elnöke az MTI érdeklődésére mindezt megerősítve arról tájékoztatott, hogy a Tescónál működő szakszervezetek vezetőivel egyeztet majd szerdán videokonferencia formájában a Tesco közép-európai vezérigazgatója, aki Nagy-Britanniában a Tesco igazgatóságának is a tagja. A tárgyalás a magyarországi helyzet pontos bemutatatását szolgálja - jelezte. Közölte: a KASZ, a KDFSZ és a munkáltató képviselői munkacsoportot alakítanak a múlt péntek-szombati sztrájk során kialakult - elenyésző számú - konfliktus vizsgálatára.

Karsai Zoltán tájékoztatása szerint mintegy 4000-5000 Tesco dolgozó vett részt a munkabeszüntetésben, amely pénteken 16 órától 24 óráig, majd szombaton 10 órától 24 óráig tartott. A Tescónál a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének 2500, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének pedig mintegy 1000 tagja van.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk