kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

Ezután önként vállalt túlmunka lesz a tanárok számára, ha kollégájukat helyettesítik

A Népszava birtokába került, egyelőre még nem nyilvános rendelettervezet szerint a tanórán kívüli oktatói feladatok közül jóval kevesebb tartozna a kötött munkaidőbe. Ha a tervezetet elfogadják, az órákra, foglalkozásokra való felkészülés, a dolgozatjavítás, a számonkérés egyéb formái, az oktatói testületi ülésen, fogadóórákon való részvétel átkerül a kötetlen munkaidő részbe - írják.

A lap szerint beigazolta a pedagógus szakszervezetek félelmeit az új szakképzési törvény végrehajtási rendeletének tervezete.
Ha elfogadják ezután "önként vállalt túlmunkának” minősítenék, ha a tanárnak távollévő kollégáját kell helyettesítenie, vagy be nem töltött munkakörbe tartozó feladatot kell ellátnia.

A Népszava szerint a tervezet azt is lehetővé tenné, hogy a fejlesztőpedagógusi, iskolapszichológusi, könyvtárostanári tevékenységet „szolgáltatásvásárlás” útján szervezze meg a szakképzési intézmény, vagyis ezeket a tevékenységeket kiszerveznék az iskolákból és külsős vállalkozókkal, cégekkel végeztetnék el.

A lap információi szerint a tanároknak ezután az eddigi hét év helyett négyévente köteleznék legalább 60 órás továbbképzésre. Aki pedig nem végzi el sikeresen, annak megszüntetnék a munkaviszonyát.

Fotó: Pixabay
Népszava

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk