Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Időskori támogatást kapnak, akik tartósan gyermeküket ápolták

A tartósan beteg gyermeküket legalább húsz éven át otthon ápolók számára vezet be egy új támogatási formát a családtámogatási törvény módosítása, amelyet 173 igen szavazattal, egyhangúlag fogadott el az Országgyűlés. A támogatás kompenzációt nyújt azoknak, akik az otthoni tevékenységük mellett a munkaerőpiacon kevésbé tudtak, tudnak jelen lenni, ami miatt alacsonyabb összegű nyugdíjra jogosultak - írja az MTI.

A tartós ápolást végzők időskori támogatása (távit) az ápolási díjjal együtt is folyósítható. A havi 50 ezer forintos összeget az a nyugdíjas kaphatja, aki gyermekét legalább húsz éven otthon gondozta, ezalatt legalább egy évig emelt szintű vagy kiemelt ápolási díjat kapott.

A változtatás emellett lehetőséget teremt olyan munkahelyi bölcsődék létesítésére, amelyek egyéb fenntartóval kötött megállapodás keretében működnek. A bölcsődéket vagy mini bölcsődéket fenntartó önkormányzatok a jövőben nagyobb arányban vehetnek fel gyermekeket az ellátási körzeten kívülről.

Egyről két évre hosszabbodik a hallgatói gyermekgondozási díj, vagyis az úgynevezett diplomás gyed jogosultságának időtartama.

Az anyasági támogatást januártól mindazok megkapják, akik nem Magyarország közigazgatási területén szülnek. Az egyszeri, mintegy 64 ezer forint azon magyar állampolgárságú vagy magyar igazolvánnyal rendelkező gyermekek után is jár, akik nem rendelkeznek állandó magyarországi lakcímmel. Erről az Emberi Erőforrások Minisztériumának gyermek- és ifjúságügyi államtitkára korábban azt mondta: a változtatással "a magyar-magyar köldökzsinórt" szeretnék erősíteni.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk