kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Trump elrendelte a kormányzati munka informatikai modernizálását

"Az Egyesült Államok politikájának célja az információs technológia biztonságos, hatékony és gazdaságos működtetésének elősegítése" - olvasható az elnöki rendeletben, amely leszögezi azt is, hogy "az amerikaiak megérdemlik a jobb minőségű digitális szolgáltatásokat a kormányuktól" - írta az MTI.

Az április végi rendeletben Trump elnök hangsúlyozza, hogy a kormányzat politikai célkitűzéseinek megvalósításához a szövetségi kormánynak át kell alakítania és modernizálnia kell információs technológiáját és digitális szolgáltatásait.

Trump elnök egyúttal létrehozta a Fehér Házon belül az Amerikai Technológiai Tanácsot is, amelynek vezetője Chris Liddell lesz, aki a Fehér Ház stratégiai kezdeményezésekkel foglalkozó részlegének igazgat ója, korábban pedig a Microsoft és a General Motors pénzügyi vezetője volt.

A Fehér Ház hétfőn megerősítette, hogy júniusban mintegy húsz informatikai cég vezetője vesz részt azon a Fehér Házban rendezendő tanácskozáson, amelyen a kormányzat infotechnológiai munkájának javítását vitatják meg.

Trump korábban már több megbeszélést folytatott a legnagyobb amerikai informatikai cégek - köztük az Apple, a Facebook, az IBM és a Microsoft - vezetőivel. Márciusban pedig a vejét, Jared Kushner fehér házi tanácsadót bízta meg a Fehér Házban szintén újonnan létrehozott Amerikai Innovációs Hivatal vezetésével, amelynek feladata ugyancsak a kormányzati munka átalakítása, az üzleti élet tapasztalatainak bevezetése és esetleg bizonyos kormányzati feladatok privatizálása.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk

Rekordmennyiségű ember hagyja el hosszan tartó betegség miatt a munkahelyét

Egy jelentés szerint az 1990-es évek óta most emelkedett az eddigi legmagasabb szintre a munkaerőpiacot hosszú távú betegség miatt elhagyó emberek... Teljes cikk