kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Sztrájkkészültség a BKV-nál

A BKV szakszervezetei ma megkezdték a sztrájk előkészületeit, mert keveslik a cégvezetés 5 százalékos béremelési ajánlatát - írja az MTI a BKV közleménye alapján.

A munkavállalói képviseletek kétszámjegyű emelést követelnek, ám konkrét mértéket, 15 százalékot eddig egyedül az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) jelentett be. Napokon belül kiderül, megbénul-e a közeljövőben, rövidebb-hosszabb időre a főváros közlekedése.

A BKV cégvezetése makacsul kitart a kezdeti - és eddig mindössze egyetlen - béremelési ajánlata, az 5 százalék mellett. Ezt a cégnél működő szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják, ezért megkezdték a sztrájk előkészítését - jelentette be az Egységes Közlekedési Szakszervezet. Az EKSZ már tavaly ősszel is közölte: 15 százalék alatt nem hajlandó megállapodni.

Volt olyan szervezet, amely időközben csatlakozott ehhez az igényhez, a többség azonban egyelőre csak kétszámjegyű mértéket emleget, konkrét számok nélkül. Az tény, hogy az 5 százalékot egyik szervezet sem tartja elfogadhatónak - szögezte le az elnök, Naszályi Gábor.

A más cégeknél zajló vagy már befejezett sikeres sztrájk hatására a BKV-s munkavállalók közül is egyre többen sürgetik a munkabeszüntetést. Az EKSZ több szakszervezettel együtt ma írásban bejelentette Bolla Tibor vezérigazgatónak a sztrájkbizottság megalakulását, s megkezdték a munkabeszüntetés előkészületeit, egyebek között a sztrájkhajlandóság felmérését a munkavállalók körében.

Ez azt is jelenti, hogy elkezdik gyűjteni a nyilatkozatokat arról, hogy ki hajlandó részt venni az ellenállásban. Naszályi szerint a felmérésből napokon belül ki fog derülni, hogy képesek-e olyan összefogott, hatásos sztrájkot szervezni, ami legalább néhány órára lebénítja a város közlekedését.

A BKV-sztrájkot - akárcsak a többi közszolgálati cég munkabeszüntetését -erősen korlátozza a törvény, amely kimondja, a munkabeszüntetés idején is biztosítani kell az elégséges szolgáltatást, ami 66 százalékot jelent - magyarázza Naszályi. Arról a napokban kell megállapodni a munkáltatóval, hogy az akció ideje alatt melyik vonalon mennyi jármű és milyen gyakorisággal közlekedik majd. Amennyiben ez nem sikerül, bíróságnak kell döntenie az ügyben.

mti


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk