kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Van-e alapja annak, hogy az elmaradt cafeteriát megpróbáljuk érvényesíteni?

Adott egy társaság, ahol minden évben új cafeteria szabályzatot hoznak. Ennek időpontja változó. Amikor valaki belép a társasághoz mint munkavállaló, szóbeli megállapodás születik az évi cafeteria juttatásról, de ez nincs írásban rögzítve. A szabályzatot idén először úgy hozták meg, hogy szerepel benne az, hogy csak a szabályzat hatályba lépésekor munkaviszonyban állókat illeti meg a cafeteria. Több mint négy éve dolgoztam ennél a cégnél, idén augusztusban szűnt meg a munkaviszonyom. A felmondási időmet letöltöttem, betanítottam az utódomat, azt hiszem tisztességes módon jöttem el az új munkahelyemre. Az eddigi gyakorlat az volt, ha valamilyen módon megtudta a volt munkavállaló, hogy van időarányos cafeteria juttatásra jogosultsága, nagy titokban kellett tartani, hogy ne tartson rá igényt. Többen jöttünk el idén, különböző időpontokban, viszonylag nagy a társaságnál a fluktuáció. Mindannyian számítottunk erre az összegre, belépéskor így kalkuláltunk, így vállaltuk el a munkát.Kérdésem az lenne, hogy van-e alapja annak, hogy az elmaradt juttatást megpróbáljuk érvényesíteni? Vagy ezzel a húzással (az új szövegezésű szabályzat) teljesen védve van a munkáltató? Van esetleg jogorvoslati lehetőségünk? Vagy ezzel a volt munkatársainkat hozzuk bajba, hogy egy ilyen információ (belső szabályzatról lévén szó) kikerült?

images

mdr

Diákot rendelhet pár napra, hétre, de akár hónapokra is. Így annyi költsége merül fel, amennyit a feladat ellátása valóban megkíván.
DIÁKMUNKA - Mire jó? Megéri? Biztonságos? Kényelmes?


Dilemmák a diákmunkával kapcsolatban

Ennyi információ alapján nehéz 100 százalékos szakértői véleményt alkotni, de azt gondolom, hogy korábbi szóbeli megállapodást, az írásos szabályzattal nehéz teljes sikerrel összehangolni.
Könnyebb lett volna az elszámolás a munkaviszony megszűnésekor, hiszen utólag már a juttatások kiadását a megváltozott jogviszony is nehezíti.

Amennyiben az elmúlt évek gyakorlata más volt, érdemes lehet munkaügyi békéltetőhöz fordulni az üggyel (ahol aztán a teljes munkáltatói gyakorlatot és dokumentációt át tudják tekinteni)

Aki válaszol:

Cafeteria szakértő - Fata László Cafeteria szakértő - Fata László

Fata László cafeteria szakértő a Cafeteria TREND alapítója, szerkesztője, aki nem csak az adótörvények oldaláról közelíti meg a béren kívüli juttatásokat.

Tisztelt Kérdezők!

Köszönjük, hogy megtisztelik portálunkat kérdéseikkel, viszont felhívjuk szíves figyelmüket, hogy mielőtt feltenné kérdését, nézze át eddig megjelent cikkeinket és a leggyakoribb kérdéseket a témával kapcsolatban, ehhez használják az oldalon található kereső funkciót, mert számos kérdést többször is megválaszoltunk. A jövőben szerkesztőségünk az azonos témában született kérdésekre a válaszadást szűri.

Kérdezze Ön is szakértőinket, írjon nekünk a [email protected] címre!

Kérjük tömören fogalmazza meg kérdését, (max. 500-600 karakterben), mert kapacitáshiány miatt hosszabb kérdésekre nem tudunk válaszolni. A tanácsadás általános jellegű, bért, szabadságot, nyugdíjat nem számítunk ki. Az információk tájékoztató jellegűek, nem minősülnek jogi tanácsnak.

Privát emailben nem áll módunkban tanácsot adni, válaszadásra csak cikk formájában kerülhet sor. A kérdezők személyes adatait, nevét, emailcímét nem jelentetjük meg, és a szerkesztés jogát fenntartjuk.

Szakértőink szabadidejükben válaszolnak a feltett kérdésekre, így a válaszadás időbe telhet. Kérjük türelmüket!

Cafeteriával, béren kívüli juttatásokkal kapcsolatban a szakértőnk Fata László.
Munkajogi kérdésekre Dr.Olajos-Kiss Rita és Dr. Andirkó Balázs István LL.M. ügyvéd válaszol.
Adózási, bérszámfejtési kérdésekben a PWC Magyarország ad választ.
A megváltozott munkaképességgel kapcsolatos kérdésekben Kappel Katalin munka-és szervezetpszichológus segít.
HR-esek szakmai kérdésekben Sipos Sándortól kapnak tanácsot.
Coachinggal kapcsolatos szakmai kérdésekben, motivációs, munkahelyi,karrierproblémákkal kapcsolatban Ábri Judit válaszol.
Elbocsátással, outplacementtel kapcsolatos kérdéseiket Hadas Hajdu Helgának tehetik fel
Nyugdíjjal kapcsolatos kérdéseiket Cserép Zoltán öngondoskodási szakértő válaszolja meg.
Társadalombiztosítással kapcsolatos kérdéseiket Mányi Julianna válaszolja meg.
Employer brandinggel kapcsolatban Kádár Balázstól kérdezhet.
Diákmunka kérdésekre Szerepi Bálint válaszol.
HR Szoftverekkel, felhővel kapcsolatban Beck Zsolt ad választ.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Készpénzben kérem a cafeteriát az növeli a nyugdíjalapomat?

Kérdésem a következő lenne: ha a cafeteria vagy a választható béren kívüli juttatást (VBK) készpénzben kérem, akkor ez az összeg növeli-e a... Teljes cikk

Dolgozó távolléte esetén járhat-e cafeteria?

Augusztus hónapban táppénzben voltam végig és nem kaptam cafeteriát a következő hónapban. Mi lehet az oka? Teljes cikk

Mit tehetek, ha kilépés után nem kaptam meg a cafeteria juttatásról szóló igazolást?

A volt munkáltatóm a munkaviszonyom végét követő 5. nap után sem küldte meg a 2022-ben eddigi Cafeteria juttatásomról szóló igazolást. A jelenlegi... Teljes cikk