Megjelent: 5 éve

Új ügyvezetője lesz a Neumann János Számítógép-tudományi Társaságnak

Október 31-ével nyugdíjba vonul Alföldi István, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) ügyvezető igazgatója, akinek tisztségét Szalay Imre, a szervezet jelenlegi alelnöke tölti majd be - közölte a társaság.

A közlemény szerint Alföldi István 1997 óta töltötte be az NJSZT ügyvezető igazgatói pozícióját, és idén október végéig fokozatosan adja át feladatait utódjának. Alföldi nevéhez fűződik az NJSZT munkáját immár több mint két évtizede meghatározó mottó: megőrizni a múlt értékeit, alkalmazkodni a jelenhez, és legjobb tudásunk szerint befolyásolni a jövőt.

"Az elmúlt közel 23 évben közvetlen közelről lehettem szemtanúja, és aktív közreműködője annak, ahogy a számítástechnika a géptermek után az otthonainkat is meghódította - ennek minden áldásos és esetleg kevésbé hasznos hatásával egyetemben" - idézi a közlemény Alföldi Istvánt. Hozzátette: öröm látni, hogy a mai gyerekek már készségszinten használják a digitális eszközöket.

Beck György, az NJSZT elnöke köszönetet mondott Alföldi Istvánnak a több évtizedes kitartó munkájáért, amely nélkül a társaság nem érhetett volna el olyan kiemelkedő sikereket többek között a digitális írástudás magyarországi elterjesztésében, illetve a magyar ECDL-képzés sosem kerülhetett volna be a világ tíz legjobbja közé.

Szalay Imre matematikusként és informatikusként végzett, több évtizedes tapasztalatot szerzett az ICT-szektorban.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk