Megjelent: 5 éve

Milliárdokat követeltek a Metronál

Sztrájkolt a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a Metro Kereskedelmi Kft.-nél, amire a vállalat úgy reagált, hogy a Metro három év alatt 55 százalékkal emelte a kezdő béreket, ez csak az idén eddig több, mint 10 százalékos béremelést jelentett – írja a vállalat közleményében.

images

A Metro Kereskedelmi Kft. tavaly már elindította a bérfejlesztési programját, ez az átlátható és tervezhető, többéves program a dolgozói visszajelzésekre, a piac pontos ismeretére, valamint a vállalat növekedéséből adódó lehetőségekre épült és széles körben elfogadott volt - közölte a vállalat.

A Metro három év alatt 55 százalékkal emelte a kezdő béreket, ez csak az idén eddig több mint 10 százalékos béremelést jelentett. A nagykereskedelmi lánc jelenleg a szakmai bérminimum felett 19,5 százalékkal magasabb belépő bért fizet, ami 233 333 forint.

A KASZ, akit egyébként bevontak a program kidolgozásába, február végén újabb, milliárdos követeléssel állt elő, aminek minden pontjára adott megoldási javaslatot a METRO vezetősége. Ezt viszont a KASZ elutasította és már az egyeztetéseket megelőzően is sztrájkra mozgósított, ma pedig déltől 16 óráig sztrájkot hirdetett meg.

"Természetesen elismerve és tiszteletben tartva a munkavállalók sztrájkhoz való jogát, a vállalat vezetősége alternatív megoldásokkal mindent megtesz azért, hogy az érintett áruházakban ne legyen fennakadás" - írja a vállalat.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk

Így járulhat hozzá a HR a vállalati sikerhez: a HR-es mint az üzleti stratégiaalkotás résztvevője

A HR szakembereknek részt kell venniük az üzleti stratégiaalkotásban, ennek érdekében érdekében szükséges az üzleti gondolkodás fejlesztése, hogy... Teljes cikk