Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Elbocsátás: Németország könnyítene, hogy vonzóbbá váljon a londoni bankoknak

Németország fontolóra vette a munkajogi törvények enyhítését, hogy vonzóbbá tegye Frankfurtot a brit EU-tagság megszűnése miatt Londonból távozni kívánó pénzügyi szolgáltatási vállalatok részére - írta üzleti forrásokra hivatkozva a hétfői Financial Times.

images

A londoni gazdasági napilap forrásai, akik "az ügyről tájékoztatást kaptak", elmondták: a német kormány olyan módosításon gondolkodik, amelynek alapján a munkavállalók elbocsátását nehezítő védőjogszabályok csak az évente legfeljebb 100 ezer vagy 150 ezer eurót kereső alkalmazottakra vonatkoznának.

A Financial Timesnak két, név nélkül idézett londoni bankvezető is azt mondta, hogy ez a javaslat elhangzott egy német üzleti delegáció részéről, amelynek tagjai az elmúlt hetekben Frankfurt pénzügyi központját népszerűsítették a londoni City bankjai körében.

A bankvezetők által gyakran felhozott érv szerint Németország vonzerejét pénzügyi szolgáltatási központként elsősorban az csökkenti, hogy a jelenlegi német munkaügyi jogszabályok alapján meglehetősen nehéz és költséges az alkalmazottak elbocsátása - írta a Financial Times. A lapnak egy munkajogi szakértő elmondta: ha Londonban elbocsátanak egy bankvezetőt, aki évente 1,5 millió dollárt keresett, végkielégítése rendszerint 150 ezer dollár, Frankfurtban azonban ennek akár a tizenötszöröse is lehet.

Londoni pénzügyi elemzők folyamatosan figyelmeztetik a brit kormányt arra, hogy több tízmilliárd font bevételkiesést és több tízezer munkahely megszűnését okozhatja a londoni City pénzügyi szolgáltatási szektorában a "hard Brexit", vagyis ha Nagy-Britannia nemcsak az Európai Unióból, hanem annak egységes belső piacáról is kivonulna szabadkereskedelmi megállapodás nélkül.

Egy friss tanulmány szerint, amelyet a City legnagyobb pénzügyi szolgáltatási vállalkozásait képviselő szervezet, a TheCityUK megbízásából az Oliver Wyman globális vállalati tanácsadó cég állított össze, a legrosszabb Brexit-forgatókönyvek megvalósulása esetén az EU-piachoz kötődő citybeli üzleti aktivitás 40-50 százalékkal zuhanna, ami 18-20 milliárd font bevételkiesést és 31-35 ezer munkahely megszűnését okozná a londoni pénzügyi szolgáltatási szektorban.

Az elemzés szerint azonban ez csak a közvetlen hatás lenne, a tovagyűrűző másodlagos hatások miatt még további 14-18 milliárd font bevétel és 34-40 ezer munkahely kerülhet veszélybe. A legrosszabb forgatókönyv szélsőérték-hatása így akár 38 milliárd font bevételkieséssel és 75 ezer munkahely megszűnésével is járhat a Cityben.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A brit munkavállalók harmada már dolgozott mérgező vezetővel

A HR-vezetők egyetértenek abban, hogy a vezetőképzés hatékony megoldás a mérgező munkahelyi kultúra elleni küzdelemben. Teljes cikk

Tömeges elbocsátások jönnek az Unilevernél

A vállalat körülbelül 1300 dolgozót foglalkoztat Magyarországon. Teljes cikk

Ez a legjobban fizető szakma, amiben a leginkább jellemző a távmunka

Egy felmérésben több mint 750 álláshirdetést vizsgáltak meg, hogy kiderítsék, melyik területen van a legtöbb lehetőség a távmunkára. Teljes cikk