Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 6 éve

Mentorálás: kölcsönösen jól járunk, ha egymástól tanulunk

A mentorálás nemcsak annak jó, aki támogatást kap egy mentortól, hanem az egész szervezetnek, ahol a mentoring kultúra fennáll. Már hírt adtunk arról, hogy idén is kiosztották a Mentor Oscar-díjakat, amit azok a cégek, magánszemélyek, szervezetek kapnak, akik a legtöbbet teszik kollégáik fejlesztéséért, támogatásáért elsősorban mentorálással. Néhányukkal a HR Portal külön is beszélgetett a díjátadón.

A mentorálás, szerencsére, egyre inkább terjedőben van nemcsak a nagy szervezeteknél, hanem a kisebb cégeknél, sőt civil kezdeményezések életében is. Ezt mutatta a Mentor Oscar-díjasok sokszínűsége, akik között a drogrehabilitációval foglalkozó szervezet éppúgy megtalálható volt, mint a multinacionális nagyvállalat. A díjazottakban az volt a közös, hogy törődnek munkavállalóikkal, kollégáikkal, saját érdekükben is, hiszen ez a kulcsa annak, hogy hatékonyan tudjanak dolgozni, értéket tudjanak teremteni, vagy akár egyszerűen csak meg tudják őket tartani.

Mentor Oscar süti 2018A díjátadáson a sütemény sem volt hétköznapi

Az egyik egyéni díjazott, Veres Iván, az IBM munkatársa prezentációjában elmondta, hogy azért adta mentorálásra a fejét, mert amikor belőle vezető lett, 14 éve, akkor még nem voltak igazán elterjedtek a jó vezetői képzések. Nem igazán kapott iránymutatást a feladattal kapcsolatban, amely rá várt, hanem mélyvízbe dobták, ami eleinte komoly megpróbáltatást jelentett számára. Így elhatározta, segíteni fogja azokat, akikből vezető válik, hogy ne kelljen felkészületlenül belevágniuk. Veres Iván kiemelte, hogy a mentoring komoly megtartó erőt jelent a tehetséges kollégák esetében, hiszen minőségi visszajelzés adására ad lehetőséget, és a mentee (mentorált - a szerk.) személyes fejlődésén túl a metornak is jót tesz, hiszen a folyamat során ő is tanul a mentorálttól. Vagyis kölcsönös folyamatról van szó.

Irányt mutat és magabiztosságot ad a mentor



Müller Diána, a MOL Képzés és Kompetenciafejlesztési vezetője vázolta, hogy a cég szinte minden tehetségprogramjában benne van a mentorálás. Az egyik legrégebbi és legkiterjedtebb mentoring program létezik a vállalatnál, amely abban a hagyományban gyökerezik, hogy az olajiparban mindig is fontos volt a tudásátadás, amit a tapasztaltabb kollégák biztosítottak a fiatalabbaknak. Mint a fejlesztési vezető kiemelte, azért is különösen fontos a fiatal tehetségek bevonzása és támogatása, mert a vállalatnál intenzív kultúraváltás zajlik, a klasszikus olajipar mellett az olyan új fogyasztói szolgáltatásokra is hangsúly helyeződik a MOL-nál a jövőben, mint például a nemrég elindult MOL Limo, közösségi autómegosztó szolgáltatás.

Mentor Oscar MOL 2018A MOL díjátvevői: Müller Diána, Bauer Dávid, Benedek Viktória


A cégnél a mentoring a tudásátadáson túl segíti a szervezeti integrációt, a karriertudatosságot, a fejlődést és a megtartást. A frissdiplomások számára elindított Growww program eredménye, hogy a fiatalok 84%-át meg tudták tartani, a jövő vezetőit és szakértőit felkészítő Jump-programot pedig 56-an csinálták végig, 24 projekten dolgoztak a fiatalok, akiket felsővezetők mentoráltak. Összesen 269 alkalmazott részesült mentorálásban a cégnél 2017-ben, és a fejlesztés ezen formájával az emberek 93%-a elégedett volt, és az egyik leghatékonyabb eszköznek tartják. Müller Diána szerint a cél a program további kiterjesztése, elsősorban frissen kinevezett vezetőkre, illetve a MOL női dolgozóira.

Benedek Viktória részt vett a Jump-programban. A fiatal nő mentora egy csoportszintű felsővezető, akitől Viktória komoly útmutatást kapott, illetve mint mesélte a folyamat során tisztázódott benne, hogy nőként, vezetőként neki milyen útja lehet az olajipari cégnél. Úgy érzi sokkal magabiztosabb lett a mentoring során, bár már az elején nagyjából tudta, hogy mit szeretne majd elérni, de nem tudta igazából megfogalmazni, hogy milyen emberré, szakemberré szeretne válni a végére. A munkájában és a magánéletében egyaránt tudja használni az ott tanultakat, tapasztaltakat, valamint a mentorával is kapcsolatban maradt, akihez bármikor fordulhat esetleges kérdéseivel, dilemmáival. Elmondta, hogy az egyik útravaló az volt, hogy azokban a szituációkban, amikor kihívás, új helyzet, de akár egy fontos meeting stb. előtt áll, akkor néhány látszólag nagyon egyszerű kérdést érdemes magának feltennie: kik vagyunk, mit csinálunk, kikért dolgozunk, mire van a környezetünknek szüksége és a munkánk eredményeképpen milyen változásokat tudunk elérni. Ha ezekre a kérdésekre sikerül saját maga számára megfelelő válaszokat adni, akkor az várhatóan mások számára is érthetően átadható, definiálható lesz. Viktória azt is fontolgatja, hogy egyszer, ha majd eljön az ideje, belőle is mentor lesz.

Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Mentorálás: kölcsönösen jól járunk, ha egymástól tanulunk
2. oldal - Már a cég felé kacsingató diákokat is érdemes mentorálni
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Megállítható-e a képzett munkaerő külföldre áramlása?

A brain drain, azaz „agyelszívás” a magasan képzett munkavállalók elvándorlását jelenti egy fejlettebb, magasabb életszínvonalat biztosító... Teljes cikk

Hányan vannak azok, akik munka nélkül egyáltalán nem engedhetnék meg maguknak a tanulást?

Az Eurostudent legfrissebb felmérése szerint hazánkban a felsőoktatásban tanuló hallgatók egynegyede (25%) közepes anyagi nehézségekkel küzd, míg a... Teljes cikk

Mi lesz a szakmád? Még fel sem találták? Így készülj a jövő munkaerőpiacára!

A feltörekvő technológiák, például a robotika, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás, a virtuális és kiterjesztett valóság, valamint az... Teljes cikk