kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Pulykapénz helyett egész évre szóló sportélmény karácsonyra!

Bár mindenki örül az év végi bónusznak/13. havi bérnek/pulykapénznek, céges szempontból korántsem a legjobb választás erre voksolni. Egyrészt jelentősen apasztja a cash flow-t (ez ugye attól függ, mennyi munkavállalónk van), bizalmatlanságot szül, hiszen ez ugye mégiscsak egy karácsonyi ajándék a cég részéről, akkor miért lehetnek különbségek a mértékét illetően az egyes kollégák közt, harmadrészt pedig egy egyszeri tételről van szó. Azaz, az adott pillanatban persze mindenki roppant hálás a cégvezetésnek, aztán ez január 2-ára szépen lassan elpárolog, nagyjából pont abban a pillanatban, amikor teljesen elfogy az adott összeg.

Látjuk tehát, hogy HR-szempontból ez a juttatásforma szinte semmit sem hoz a konyhára, nem növeli a munkavállalók lojalitását a cég felé, holott, ha kicsit is ötletesebben költöttük volna el ezt az összeget, nem egy szükséges kiadásként, hanem egy munkamorál javító/fluktuációcsökkentő eszközként lehetne rá tekinteni. Már privát szinten is egyre többen ajándékoznak élményt egymásnak, miért ne adaptálhatnánk ezt az új trendet a vállalati kultúrába is? Az ajándékok megvásárlásában vagy a számlák befizetésében való segítség ugyan hasznos, de HR-szempontból nem hajt akkora hasznot, mint mondjuk egy konstans, akár mindennapos élményhez való hozzájárulás. Ilyen lehet például a sport, hiszen mozogni a legtöbben szeretnek - avagy legalábbis tudják, hogy kell(ene) csinálni, mert fontos az egészségükre, a kinézetükre nézve.

Miért ne ajándékoznánk a kollégáknak országos sportbérletet?

Az All You Can Move-SportPass 2018-as ajánlata lehet számunkra a tökéletes karácsonyi ajándék, tele új sportlétesítményekkel, mint például a VIP Holmes Place vagy az Intermezzo Ice Terrace, ahol a város felett
korcsolyázhatunk.
A teljes elfogadóhely lista ITT érhető el. Lényegében Magyarországon szinte már mindenhol elfogadják a SportPass-t, 99%-os a lefedettség. Az AYCM-mel a Klubtagok AKÁR MINDEN NAP járhatnak mozogni, egyénileg és csoportos órára egyaránt, azaz nincsenek röghöz kötve.

Gyakorlatilag akár már havi két hamburger áráért (4.900 Ft/hó/főtől) elérhető ez a munkavállalók és a munkáltatók számára is előnyös befektetés, ráadásul az Y- és Z-generáció ingeréhségére is frappáns választ adhatunk, hiszen a különböző sportlétesítményekben más-más mozgásformákat próbálhatnak ki az év minden napján, kortól, nemtől és a hangulatuktól függetlenül. És ezt a dolgozók bizony meg is hálálják!

Az AYCM és a Humánpolitika.com friss felmérése kimutatta, hogy a dolgozók örülnek, ha a cég támogatja/átvállalja a SportPass kiváltását, amit a megkérdezett HR-szakemberek véleménye csak megerősített. Továbbá úgy vélekedtek, hogy ezzel az eszközzel valóban mérsékelhető a fluktuáció és a kiégés veszélye is; kicsit olyan ez, mint amikor bebizonyították a C-vitamin jótékony hatását.

Az AYCM-SportPass rászoktat a rendszeres testmozgásra, ez pedig nemcsak egyéni életminőségi javulást eredményez, hanem a cég eredményére is pozitív hatással van, hiszen az egészséges kollégáknak köszönhetően növekszik a termelékenység.

Szóval, aki még a legtökéletesebb céges karácsonyi ajándékon töri a fejét, S.O.S. keresse az All You Can Move vállalati kapcsolatok osztályát a csatlakozás feltételeiért, hiszen ennél jobb alternatívát úgysem fog találni. Aki pedig már most is AYCM Partnercégnél dolgozik, és közvetlenül vásárolhat bérletet, az ne hagyja ki a december 31-ig tartó KARÁCSONYI AKCIÓT, hiszen, ha egy összegben befizeti a 2018-as Klubtagság díját, most 1 HÓNAPOT AJÁNDÉKBA kap! Sőt, akár nagy értékű ajándékot is nyerhet!

A piacvezetők már csatlakoztak (jelentős anyagi támogatást biztosítva munkavállalóik számára), így nem érdemes lemaradni!
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk

Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás

A munkaügyi nyilvántartások, munkaidőadat-nyilvántartás és bérszámfejtés általánosan alkalmazott módszereit egyes esetekben el lehet, és... Teljes cikk