kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Béremelést kezdeményeztek a szakszervezetek az állami cégeknél

A közszolgáltatást ellátó állami vállalatok szakszervezetei kezdeményezték a kormányzatnál és a tulajdonosoknál a bértárgyalások megkezdését, mert a 2017-ben kötött hároméves bérmegállapodásban 2019-re előirányzott 5 százalékos béremelésnél nagyobb mértékű fizetésemelést tartanak szükségesnek - írja az MTI.

A tavaly létrejött közszolgáltató vállalkozások konzultációs fóruma (kvkf) szerdai ülését követően a munkavállalói oldal az MTI-nek eljutatott közleményben felidézte: a 2017-ben létrejött hároméves bérmegállapodás értelmében a közszolgáltatásokat ellátó állami vállalatoknál a munkavállalók három év alatt átlagosan 30 százalékos bérfejlesztésben részesülnek, ennek részeként 2019-re legalább 5 százalékos fizetésemelést irányoztak elő.

A kvkf munkavállalói oldala szerint az idén 5 százaléknál magasabb emelésre van szükség a közszolgáltatás zavartalan ellátása, valamint a fluktuáció és a szakemberhiány, illetve a munkakörök közötti bérfeszültségek kezelésének igénye miatt.

Kiemelték, hogy a 2017-ben kötött hároméves megállapodást sikeresnek ítélték, ezért kezdeményezték, hogy egy újabb középtávú megállapodás jöjjön létre.

A tárgyaláson a munkáltatókat a Stratégiai és Közszolgáltató Társaságok Országos Szövetsége (Stratosz) képviselte, közleményük szerint: meghallgatták a munkavállalói oldal bérfejlesztéssel kapcsolatos igényeit. A javaslatokról Dávid Ilona, a Stratosz elnöke tájékoztatja a tagszervezetek vezetőit, és egyezteti az állami vállalatok álláspontját. A bértárgyalások ezt követően folytatódnak.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A nők által alapított startupokhoz csak a befektetések 1%-a jut el - így lehetne ezen változtatni

Továbbra is jelentős szakadék tátong a férfiak és a nők esélyei között a startupszektorban. Közép-Kelet-Európában a befektetések 94%-a... Teljes cikk

Kiábrándítóan lassan növekszik a női vezetők száma - mutatjuk, hogy befolyásolja ezt a rugalmas munkavégzés

Miközben a nők által betöltött felsővezetői pozíciók aránya világszerte 19,4%-ról 33,5%-ra nőtt két évtized alatt, a fejlődés... Teljes cikk

Hogyan építsük a vállalati kultúrát hibrid munkavégzés esetén?

A csapatépítés ösztönzésével, az eredmények jutalmazásával, a kommunikáció támogatásával és a munka-magánélet egyensúlyának... Teljes cikk