kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Az egészségügyi szolgáltatási járulék összege 2019-ben

2019. január 1-jétől az egészségügyi szolgáltatási járulék havi összege 7.500 forintra változik. A tb járulék összege 2018-ban 7.320 forint volt.

images

Az egészségügyi szolgáltatási járulék összege 2017-ben havi 7110 forint volt, ami napi 237 forintot jelentett, ez 2018-ban 7.320 forintra emelkedett (napi 244 forint), idén pedig már 7.500 forintot kell fizetni, ami napi 250 forint.

A bejelentkezéshez szükséges feltételekről itt írtunk.

Az egészségügyi szolgáltatások járulékainak utalási időpontjai ebben a cikkben találhatóak.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nyugdíjkorhatár 2019

2019-ben 64 év a nyugdíjkorhatár. Vagyis azok mehetnek idén öregségi nyugdíjba, akik 1955-ben születtek, így betöltik a 64. életévüket. Teljes cikk

Garantált bérminimum 2019

A garantált bérminimum a szaképzettséggel rendelkező dolgozóknak jár. Ennek havi bruttó összege teljes munkaidőben 195 000 forint. Teljes cikk

Szocho kedvezmények 2019

Júliustól csökken a szociális hozzájáulási adó mértéke 2019-ben. Teljes cikk