kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Idén is keresik Az Év Családbarát Vállalatát

Az ExxonMobil magyarországi központjában hirdették meg a 2019-es év Családbarát Vállalata pályázatát. A kiíró Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom ezúttal is várja azoknak a kis-, közép-, és nagyvállalatoknak a jelentkezését, amelyek családbarát jó gyakorlataikat be szeretnék mutatni, és úgy gondolják, hogy ezek az intézkedések példaértékűek lehetnek más cégek számára is - derül ki a sajtóközleményükből.

Mit akar a munkavállaló? Hogy lehet a HR-stratégiába beépíteni a munka-magánélet egyensúlyát szolgáló intézkedéseket? Hogyan lehet sikeresen megtartani a szakembereket? A válaszokat a tavalyi nyertes családbarát vállalatok képviselői adták meg az ExxonMobil székházában tartott sajtótájékoztatón.

A köszöntő után a tavalyi nyertes vállalatok képviselőit kérdezte Kuthi Áron, a Mozgalom sajtófőnöke, hogy ők mivel segítik a munka-magánélet egyensúlyban tartását. A tavalyi év kisvállalati kategória győztese, a Bepatek Kft. marketingvezetője, Vitéz Éva elmondta, hogy náluk elsődleges a "munkavállaló-barát munkahely" építése, melyen keresztül egyenes út vezet a családokig, s így a családbarát munkahelyig. „Fontos, hogy biztos alapokat és megfelelő hátteret nyújtsunk a munkavállalóknak, hogy ezt a szellemiséget tudják továbbadni az ügyfeleknek, és otthon a családnak is, mert tudjuk, hogy ez visszahat a cég működésére.”

A tavalyi nyertes középvállalatot, a BPO Adudit Tax Kft-t Bögre Csilla ügyvezető igazgató képviselte. Ő elmondta, hogy „egy szervezetnek olyan belső szabályrendszert kell kialakítania, amely egyrészről az ügyfelei igényeit ki tudja elégíteni, de megőrizve azt, hogy a munkavállalói számára is egy élhető és szerethető környezetet biztosítson. Akkor jó ez a belső szabályrendszer, ha ezen belül a munkavállalóknak van elegendő választási lehetőségük, hogy a saját élethelyzetüknek megfelelően tudjanak dolgozni.”

Nagyvállalati kategóriában tavaly a Grundfos Magyarország Gyártó Kft. vihette haza a fődíjat. Gelbmann Szigetvári Csenge HR vezető kiemelte, gyártó vállalatként nagyon büszkék rá, hogy a gyártósoron dolgozó munkatársak számára is tudtak családbarát intézkedéseket hozni. A reggel 8-tól 4-ig tartó kismama műszak és a job sharing például nagyon sikeresnek és népszerűnek bizonyultak.

Tavaly különdíjat kapott a házigazda, Exxon Mobil. Vörösné Nagy Sarolta Family Advisor elmondta, hogy nagy figyelmet fordítanak a várandós kismamákra és gyermekükkel otthon lévő szülőkre, programokkal és tanácsadással is segitve őket. Visszatérő kollágáikat pedig családbarát kultúrával, befogadó környezettel és rugalmas munkakörökkel várják, így könnyítve meg a család és a munka összehangolását.

A regisztráció ingyenes és folyamatos.

A pályázat beküldési határideje: 2019. szeptember 16.

Eredményhirdetés 2019 november közepén.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Magyarország kiemelkedő üzletembereit díjazza az EY

Az EY az Év Üzletembere díjra augusztus 10-ig lehet jelentkezni. Teljes cikk

Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk