kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Küzdelmekkel teli időskor vár azokra, akik nem készülnek fel időben

A boldog nyugdíjaskor helyett nehézségekkel teli idős évek várhatnak a magyar lakosság nagy részére. Az OTP Öngondoskodási Indexe szerint az emberek kezdik felismerni a problémát. A válaszadók 62 százaléka gondolja úgy, hogy nehezebb megélhetése lesz, mint a szüleiknek volt. A fiatalabb generációk is egyre inkább szembesülnek a nyugdíjaskorban várható problémákkal az OTP Nyugdíjpénztár saját kutatása szerint.

Az Y generáció (1981-1996 között születettek) csaknem fele, a Z generációnak (1997-ben vagy azután születettek) pedig majdnem a harmada tartja küzdelmesnek a mai magyar nyugdíjasok helyzetét. Az OTP Nyugdíjpénztár tapasztalatai alapján egyre nő a fiatal új belépők száma, azonban még mindig van hova fejlődni.

A magyar lakosság is kezdi felismerni, hogy nyugdíjaskorban anyagi szempontból küzdelmes időszakkal kell szembenéznie, tenni azonban nem tesznek annak érdekében, hogy ne így legyen. Az OTP Öngondoskodási Index kitöltőinek 62 százaléka gondolja úgy, hogy nehezebb lesz a megélhetése nyugdíjaskorában, mint a szüleinek volt, 35 százalék szerint pedig az állami nyugdíj nem lesz elegendő a biztos megélhetéshez. A KSH adatai 2 is ezt mutatják, ugyanis a háztartások kiadásai folyamatosan nőnek, a nyugdíjas háztartásokban 8 százalékkal többet költöttek élelmiszerre 2018-ban, mint 2017-ben. Ennek ellenére az OTP Öngondoskodási Indexből adatai azt mutatják, hogy az aktív keresők 57 százaléka nem rendelkezik nyugdíjcélú megtakarítással, csupán mintegy negyedük tervezi, hogy elkezd félretenni az időskori éveire a közeljövőben.

Az OTP Nyugdíjpénztár megbízásából készült kutatásból kiderül, hogy a fiatalabb generáció képviselői is egyre inkább szembesülnek ezekkel a problémákkal. Az Y generáció, vagyis az 1981 és 1996 között született korosztály, 45,3 százaléka, míg az eggyel fiatalabb, 1997-ben vagy azután született Z generáció 31,1 százaléka tartja kifejezetten küzdelmesnek a magyar nyugdíjasok helyzetét. 3 Az eredmények azt mutatják, hogy már fiatal korban tudatosulnak az időskori megélhetés küzdelmei, ennek ellenére sokan még mindig nem tesznek azért, hogy ez az időszak ne a problémákról, hanem a megérdemelt pihenésről és élményekről szóljon.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
20 éve az EU-ban: így változtak a magyar nyugdíjak a többi országhoz képest

2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató... Teljes cikk

Óriási szakadék tátong a nyugdíjas álmok és a reális kilátások között

Ötből több mint két brit felnőtt úgy véli, hogy a jelenlegi nyugdíjkorhatárnál (66 év, ami 2026-ban 67 évre emelkedik) vagy azt megelőzően... Teljes cikk

Mikor kérhető a nyugdíj újraszámítása?

A korhatár előtti ellátásban vagy szolgálati járandóságban részesülő személyek kérhetik a nyugdíjkorkorhatáruk betöltését követően, hogy... Teljes cikk