kapubanner for mobile
Megjelent: 4 éve

AT WORK - Vienna Test System

A HR-t kiszolgáló szoftveres megoldások többségéhez hasonlóan, a kiválasztást támogató alkalmazások egy részére is igaz, hogy a kezdetekben pusztán a digitalizálás volt a céljuk, azaz meglévő megoldások kerültek átültetésre különösebb hozzáadott érték létrehozása nélkül.

Ugyanakkor az osztrák Schuhfried GmbH már a számítógépesítés hajnalán azzal a céllal fejlesztette pszichológiai tesztjeit, hogy olyan dimenziók váljanak mérhetővé az új technológia segítségével, amiket korábban - papír-ceruza tesztekkel vagy műszerekkel - nem lehetett megbízhatóan mérni.

Ezt a törekvést látva, a piac újabb és újabb igényekkel jelentkezett, ami odavezetett, hogy mára több mint 100 tesztet tartalmaz az általuk fejlesztett Vienna Test System (VTS), köztük egészen új megoldásokkal, mint pl.: félprojektív motivációs teszt, objektív személyiségteszt, adaptív tesztek vagy éppen a játékosított, képekkel, videókkal kiegészített megoldások sora.

Korábban a munkapszichológiai teszteknek elegendő volt néhány szakmai elvárásnak megfelelniük. Amennyiben úgy működtek, mint egy jó túrabakancs - azaz ha észrevétlenül tették a dolgukat és közben nem okoztak fájdalmat vagy kellemetlenséget -, akkor bátran alkalmazták őket. Manapság azonban úgy tűnik ennél már többre van szükség: nem elegendő kérdőíveket digitalizálni és online kiküldhetővé tenni, hanem kihasználva a számítógépes környezet adta lehetőségeket olyan tesztstruktúrákat kell kialakítani, amelyek egyre közelebb visznek minket a valós cselekvésekhez, azokat modellezni képesek és közben a tesztkitöltők számára is elfogadhatók - azaz a tényleges munkakörnyezethez nagyon hasonlók.

Mint például a SMART nevű, legmodernebb intelligenciateszt, ami egy csomagküldő vállalt mindennapi életébe visz minket, ahol különböző feladatokat kell megoldanunk, miközben olyan felületeken dolgozunk mint a munkahelyünkön: levelezőrendszert, naptárt, jegyzetfüzetet, számológépet, táblázatokat használunk. Így aztán értelmét veszti az a sokszor hallott kérdés, hogy „De mi köze van ennek a munkámhoz?”.

A teszt kitöltői élmény és a modern megoldás persze még kevés lenne a szervezeti felhasználók közötti népszerűséghez. Az AT WORK megbízói számára fontosabb szempont a gyorsaság, az erőforrás hatékonyság, a széles tesztválaszték és egyre gyakrabban találkozunk azzal is, hogy egy
magára adó modern vállalat a kiválasztásnál is tükrözni akarja a korszellemmel és megoldásokkal együtt haladó szervezet képét. Ja, és miközben nagyon pontos adatokra van szükségük, elvárják, hogy a mérés rövid legyen és a jelölt számára is élvezetes, élményszerű. Ezt nehezen tudja teljesíteni egy sok-sok kérdésből álló kérdőív...

Az adatvezérelt megoldások korában újabb elvárásként jelenik meg, hogy az egyes alkalmazások kommunikáljanak egymással, integrálhatóak legyenek. A VTS nagyon kevés változóval, rögzítendő adattal dolgozik, de mind az időhatékonyság, mind a tévedések minimalizálása miatt nyújtania kell és nyújtja is az integrálhatóságot. Így pl. adatokat tud kapni akár egy bér- és munkaügyi szoftvertől és adatokat tud adni mondjuk egy jelöltkezelő alkalmazásnak vagy épp egy képzés-fejlesztési vagy éppen teljesítményértékelői szoftvernek.

A számítógépes megoldások ráadásul újabb kihívással szembesültek, hiszen pl. a tesztrendszerek, miközben igyekeztek minél rafináltabb megoldással mérni, egyre bonyolultabbak lettek, vagy csak speciális kiegészítőkkel tudták megoldani a feladatot. Viszont a homo mobilus mindent mozgásban és bármilyen eszközön akar végezni. Így a több évtized tapasztalatát, megoldásait és fejlesztői gyakorlatát pillanatok alatt hozzá kell tudni igazítani a jelen felhasználói igényekhez. Ez néha megoldhatatlan feladatnak tűnik elsőre, miközben gyakran 'csak' egy apró szakmai szemléletváltás szükséges. Pl. amíg nagy képernyőn van lehetőség egy matrica tesztben arra kérni a kitöltőket, hogy a sokféle ábrából válasszák ki a helyes megoldást, addig ez a sok item egy okostelefonon már csak a mérési adat pontatlanságával lenne előállítható. Viszont ha arra kérjük őket, hogy a néhányból válasszák ki az egy helytelent, akkor máris készen van - néhány hónapnyi fejlesztői munka, validálás és normázás után - egy modern, reszponzív tesztbattéria.

S hogy miért éri meg egy fejlesztőnek ennyi erőforrást fektetnie a modern megoldásokba? Természetesen azért, mert az ügyfelek már rég felismerték, hogy egy elfogadott, a szervezeti presztízst erősíteni de legalább megtartani képes, komoly kiválasztási eszköz nemcsak a kiválasztás sikerességét növeli, hanem a megtartásban is fontos szerepe van, ugyanis munkaköri élettartamot is pozitívan befolyásolja.

Egy konferencián az ausztrál kolléga mesélte, hogy náluk 5 évvel ezelőtt a szakma konszenzusra jutott abban, hogy a papír-ceruza és a régi mérőműszerek kora lejárt, s ma már kivétel nélkül - még a bányászoknál, betanított munkásoknál is - mindenki kizárólag számítógépes mérőeszközöket alkalmaz. Aki nem így tesz, hátrányból indul a piacon. Mi az AT WORKben azért dolgozunk, hogy ez a csendes forradalom nálunk is történjen meg.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk

Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás

A munkaügyi nyilvántartások, munkaidőadat-nyilvántartás és bérszámfejtés általánosan alkalmazott módszereit egyes esetekben el lehet, és... Teljes cikk