Szerző: dr. Kéri Ádám
Megjelent: 7 éve

Mi a különbség a határozott és a határozatlan jogviszony között?

Gyakran felmerül mind a munkáltatói, mind pedig a munkavállalói oldalon kérdésként, hogy mikor érdemes határozott, illetve határozatlan idejű munkaviszonyt létesíteni, illetve melyek egyáltalán az előnyei az egyes munkaviszony típusoknak. Az alábbiakban így a legfontosabb jellemzőket és buktatókat mutatjuk be.

A határozatlan idejű munkaviszonyból mindkét fél szabadulhat, de legyünk óvatosak

A munkaviszonyok többsége határozatlan időre jön létre. Ezeknek az a sajátossága, hogy a munkaviszony úgy szűnik meg, hogy azt a felek valamelyike felmondással vagy azonnali hatályú felmondással felmondja vagy azt közös megegyezéssel együttesen szüntetik meg.

A felmondás egy olyan egyoldalú, írásbeli jognyilatkozat, mely a felmondási idő leteltével a munkaviszonyt megszünteti. Tekintettel arra, hogy egyoldalú jognyilatkozatról van szó, a másik fél hozzájárulása nem szükséges. Visszavonni ugyanakkor már csak a másik fél hozzájárulásával lehetséges, ha erre sor kerülne. A munkáltató a felmondását az esetek többségében indokolni is köteles. Az indokok pedig a munkáltató felmondása esetén kizárólag a munkavállaló magatartása, képessége vagy pedig a munkáltató működése lehetnek. A munkáltató kivételesen a határozatlan tartamú munkaviszony felmondással történő megszüntetését nem köteles indokolni, ha a munkavállaló nyugdíjasnak minősül. Egyéb esetekben ugyanakkor indokolnia kell a felmondást, mely indoklásnak világosnak, valósnak és okszerűnek kell lennie. Ez magyarul azt jelenti, hogy a felmondásból egyértelműen ki kell derülnie, hogy a munkavállaló munkájára miért nincsen szükség. Az indoklásnak az okot konkrétan meg kell jelölnie azaz, nem lehet közhelyszerű (Mfv.10.457/2015/4.). A munkáltató felmondása esetén a munkavállalót a felmondási idő felére a munkavégzés alól fel kell menteni. Arra viszont ügyelni szükséges, hogy a munkavállalónak - amennyiben ő mondja fel a munkaviszonyát - a felmondási idejét teljes mértékben le kell töltenie kivéve, ha a munkáltató a munkavégzés alól mentesíti. Erre azonban nem köteles. A felmondással összefüggésben a felmondási tilalmakra és korlátozásokra is ügyelni szükséges. Ezek azonban csak a munkáltató kezét kötik, a munkavállaló bármikor élhet felmondással.

Azonnali hatályú felmondással kivételes élethelyzetekben szüntethető meg a munkaviszony a felek által. Erre akkor kerülhet sor, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Különös hangsúly esik itt a felmondás indoklására, valamint a 15 napos határidőre, melyen belül a felmondás gyakorolható. Erre szerencsére ritkán adódik alkalom.


A határozott idejű munkaviszonyból a munkáltató szabadul könnyebben



A határozott idejű munkaviszony jellemzője, hogy a munkaviszony felmondási nyilatkozat nélkül, a határozott idő lejártával magától megszűnik. A felek erről tudnak, így az sem elvárás, hogy erről a munkáltató a munkavállalót előzetesen tájékoztassa arról, hogy a munkaviszonya meg fog szűnni. Határozott idejű munkaviszony megszűnésekor nincsen felmondási idő, nem érvényesül felmondási tilalom, sőt a végkielégítés szabályai sem alkalmazandóak. A hatályos szabályozás alapján ráadásul a munkaviszony nem alakul át határozatlan idejűvé a törvény alapján, amennyiben a munkavállaló a munkáltató tudtával továbbdolgozik, habár ez jogilag azért támadható (és a bírói gyakorlat is továbbél). Amennyiben ebből a helyzetből a felek idő előtt szeretnének kilépni, nincsen könnyű helyzetük, különösképpen a munkavállalónak. A munkavállaló a határozott idejű munkaviszonyának a felmondását köteles indokolni. A felmondás indoka pedig csak olyan ok lehet, amely számára a munkaviszony fenntartását lehetetlenné tenné vagy körülményeire tekintettel aránytalan sérelemmel járna. Ez pedig nehezen bizonyítható, és a jobb állásajánlat, mint leggyakoribb indok, bizonyára nem tartozik bele. A munkáltató ezzel szemben a határozott idejű munkaviszonyt felmondással és azonnali hatályú felmondással is megszüntetheti. Felmondással szüntetheti meg felszámolási- vagy csődeljárás tartama alatt vagy a munkavállaló képességére alapított okból vagy ha a munkaviszony fenntartása elháríthatatlan külső ok következtében lehetetlenné válik. Azonnali hatállyal bármikor megszüntetheti a munkaviszonyt feltéve, hogy a hátralévő időre, legfeljebb azonban 12 hónapra, járó távolléti díjat a munkavállalónak kifizeti. A munkáltatók vonatkozásában arra kell a figyelmet felhívni, hogy az indoklás nélküli felmondás szabálya határozott idejű munkaviszony esetén nem érvényesül. Meg kell tehát jelölni, hogy a törvényes okok közül melyikre támaszkodik éppen úgy, mint felmondás esetén minden esetben.

(Az egyoldalú jogviszony legfrissebb munkatörvényi változatát a következő linken tekintheti meg a HR Portalon)



Cikkünk több oldalas! Lapozzon!
1. oldal - Mi a különbség a határozott és a határozatlan jogviszony között?
2. oldal - Csapdák, amikre ügyelni szükséges

Legutóbbi kérdések - válaszok

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Apaszabadság: minden, amit tudni kell róla

2023. január 1-je óta jár 10 napos szabadság az apáknak gyermekük születése környékén. Ez az úgy nevezett apaszabadság. Teljes cikk

Kisebb munkaügyi jogsértéseket találtak a cégnél, ahonnan kirúgták a vendégmunkásokat betanító magyarokat

A közlemény szerint magyar munkaerő külföldiekkel történő kiváltása a jelenlegi jogszabályok szerint nem nyert egyértelműen bizonyítást. Teljes cikk

Diszkrimináció a munkahelyen: a várandósság miatti próbaidős elküldés a legjellemzőbb

Egészségi állapot, életkor, politikai vagy más vélemény, anyaság vagy nemzetiséghez való tartozás - tavaly ezen tulajdonságok miatt részesültek... Teljes cikk