Megjelent: 6 éve

Súlyos gondokat okoz a Dunántúlon a fluktuáció

Leginkább a betanított fizikai munkások elvándorlása okoz gondot, nem vonzó számukra a több műszakos beosztás. Az esztergomi Suzuki gyárban 30 százalékos a fluktuáció - írja a Világgazdaság.

images

images

Ottó Csaba, egy munkaerő-kölcsönző cég ügyvezetője a Világgazdaságnak elmondta: tapasztalatuk szerint az észak-dunántúli autóipari segédmunkára szegődött betanított munkavállalók hetven százaléka a 61. napon már nem ott dolgozik, ahová bő két hónapja felvették - írja a lap.

A cégvezető példaként említ egy egy dunántúli öntödét, ahol egy adott napon felvett 120 dolgozóból néhány hónap múlva már csak hárman voltak. A munkásoknak csábító volt a nettó 140 ezer forintos körülmények, de gy sötét poros helyiségben kellett volna dolgozni. Szerinte az elvándorlást a bérek emelésén kívül a középvezetők kompetenciafejlesztésével, munkavállaló-barát foglalkoztatással, céges buszjáratokkal, az országon belüli mobilitás erősítésével, akár elszállásolással lehetne megfékezni. Továbbá szerbiai és ukrán vendégmunkások is segíthetnének a munkaerőhiányon.

Tardos János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének társelnöke a lapnak elmondta a hazai munkavállalók átlagosan tízévente váltanak munkahelyet. A vállalatok csökkentik az adminisztrációt, és egyre többen munkaerő-közvetítő, vagy -kölcsönző cégeket bíznak meg toborzással.

Ottó Csaba szerint a Dunántúlon sokan a közmunkát kiegészítik egy kis háztáji, akár feketén végzett munkával és így is majdnem annyit keresnek, mintha egy gyárban, több műszakban dolgoznának. Több dunántúli városban tíz százalékkal kevesebb van három műszakos betanított fizikai munkásból, mint amennyi kellene.

A szakértő szerint a fiatalok még, ha szeretik is a munkájukat, egyáltalán nem kötődnek az adott céghez. Különösen akkor, ha középfokú vagy annál alacsonyabb végzettségűek. Sokszor váltanak munkahelyet és tevékenységi kört is, ráadásul gyakran irreális bérigénnyel lépnek fel.

Fotó:Pixabay
Világgazdaság
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Felpörgött a monori akkugyártó, átrendeződés a MÁV Csoportnál - létszámtrendek

Egy hónap alatt 160, egy év alatt több mint ezer fővel növelte létszámát a dél-koreai akkugyártó, a Shinheung Sec EU Kft. Monoron. A MÁV Csoport... Teljes cikk

Több mint 60 ezer befektetési banki állás szűnt meg idén

Több mint 60 ezer állás szűnt meg az idén a globális befektetési banki szektorban a Financial Times szerdán ismertetett ágazati felmérése szerint. Teljes cikk

Vendégmunkásokra cserélheti dolgozóit a makói Continental?

Novemberben és decemberben 25-25 munkavállalót küldenek el a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft.-től. Az érintettek nem ismerik az... Teljes cikk