Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 4 éve

Bővítette üzemét a dombóvári Kri-Sa Kft.

Az ipari parkban jelenleg összesen 5600 négyzetméternyi üzemi területen dolgoznak a munkavállalók.

Mintegy 270 millió forintos beruházással bővítette üzemét a fémszerkezeteket gyártó dombóvári Kri-Sa Kft. - közölte a cég vezetője az MTI-vel. A kft. a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program 50 millió forintos támogatásával valósította meg a fejlesztést. Trupp Győző ügyvezető igazgató elmondta: a cég a projekt keretében három nagy teherbírású híddarut vásárolt, és egy 1700 négyzetméteres üzemcsarnokot épített, így jelenleg a Dombóvár mellett fekvő, kaposszekcsői ipari parkban összesen 5600 négyzetméternyi üzemi területen dolgoznak.

Az 1998-ban alapított, 45 dolgozót foglalkoztató kkv 95 százalékban osztrák, német, svájci piacra szállítja termékeit, jellemzően épületszerkezeteket, silókat, elszívó berendezések fém-, üvegtörő berendezések tartó szerkezeteit. A cégvezető közlése szerint a kft. tavalyi nettó árbevétele várhatóan a 2018-as, 832 millió forinthoz hasonlóan, 800-900 millió forint körül alakul. Az idén az üzembővítésnek köszönhetően 900 millió és egymilliárd forint közötti árbevételre számítanak.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek