kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Elindult a Repeta, vagyis a munkahelyi közös étkezés

Keresve se találsz a munkahelyed közelében minőségi éttermet, ha mégis, inkább hazai ízekre vágysz? Nem vagy egyedül. Javasoljuk: Főzz a kollégáidnak, és ők is főzzenek neked! Kezdeményezésünknek a Repeta nevet adtuk.

Mentsétek át a konyhátok jó fogásait a munkahelyetekre. A HR Portal szerkesztősége 3 hete élvezi a munkahelyi közös étkezés örömeit. Kezdeményezésünknek a Repeta nevet adtuk.

Mi, a HR Portal munkatársai, úgy döntöttünk, hogy megvendégeljük egymást a szerkesztőségben. Négyen főzünk, vagyis elő fog fordulni, hogy kimaradnak napok, de ez nem baj, előre megegyeztünk abban, hogy a Repeta öröm lesz és nem kényszer. Így is bőven többször eszünk jót, egészségeset, mint korábban. Érdemes kipróbálnod, milyen jó érzés a közösségednek főzni és együtt nekiülni.
Halmi Edit 20180301Halmi Edit értékesítési menedzser

Persze, mindez figyelmességet és kompromisszumkészséget kíván, aminek reményeink szerint egyelőre megfeleltünk. Sőt, nemritkán a fáradtsággal is birkózni kell egy-egy éjszakai főzés alkalmával, ezért vagyunk büszkék arra, hogy eddig mindenki tartotta a szavát, és elhozta az ígért meleg ételt.
Barna Eszter 18 0301Barna Eszter szerkesztő

Ha csatlakozol hozzánk, látni fogod, hogy mi az adott napi menünk, mivel/hogyan készült, és tervezzük, hogy egyéb munkahelyi gasztronómiai érdekességeket is megosztunk a Repeta Facebook oldalán.
értékesítési menedzser 18 0301Novák Lilla értékesítési menedzser

Ha a nálatok is van / vagy lesz hasonló kezdeményezés, oszd meg velünk ebben a csoportban. Írd le, mit ettetek, hogy sikerült, és érdemes kitenni az étel fotóját is, mert a jó ételnek mindenki örül.
CSATLAKOZZ A CSOPORTHOZ!
Berta László 180301Berta László szerkesztő
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Kihirdették Az Év Irodája verseny győzteseit - mutatjuk a legtrendibb munkatereket

Folyamatos az innováció az irodapiacon, amely az elmúlt évek változásaira új megoldásokat és alternatívákat kínál. A legfontosabb trendek... Teljes cikk

Honnan tudhatjuk, hogy már nem egészséges az, amennyit dolgozunk?

"Ha elfelejtjük, hogy kell feltöltődni. Elfelejtjük, hogy az este nem arra való, hogy hazavigyük a munkát és otthon folytassuk, hanem arra, hogy... Teljes cikk

Hogyan támogassuk a stresszel küzdő kollégát? - Ezt tanácsolja a mentálhigiénés szakértő

Egy friss felmérés szerint az Egyesült Királyság tízből kilenc dolgozó érzett magas vagy extrém mértékű nyomást és stresszt az elmúlt egy... Teljes cikk