kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 17 éve

Több ezres elbocsátás a BBC-nél

A BBC nyolc évtizedes történetének valószínűleg legnagyobb leépítési tervét fogadta el szerdán a világ első számú közszolgálati médiacsoportjának irányító testülete; a pontos számok csak ma válnak ismertté, de az érdekképviseletek máris sztrájkokat helyeztek kilátásba.

Mark Thompson, a BBC vezérigazgatója szerdán terjesztette a tévé- és rádiótársaságot felügyelő BBC Trust elé takarékossági terveit, amelyeket a testület az aznapi bejelentés szerint egyhangúlag támogatott.

A terv részleteit csütörtökön hozzák nyilvánosságra, de előzetes, nem hivatalos értesülések szerint akár 2800 állás is veszélybe kerülhet, vagyis a BBC teljes - jelenleg 23 ezer fős - alkalmazotti állományának több mint a 10 százaléka elvesztheti munkáját. A leépítések nagy része állítólag a BBC világszerte minőségi etalonnak tekintett hírszolgáltató részlegét, a kétezer újságírót foglalkoztató BBC Newst, valamint az ugyancsak világhírű dokumentumfilm-részleget érintené. A BBC Newstól állítólag ötszáz főt menesztenének, összevonva a tévés, a rádiós és az internetes hírszerkesztőségeket.

Thompson szerint a BBC-nek a következő hat évben 2 milliárd fontot (750 milliárd forintot) kell valahogy megtakarítania, miután a kormány az előrejelzett inflációnál - és a BBC által kértnél - kisebb mértékű díjemelést hagyott jóvá. A BBC tévé- és rádiócsatornáin soha nincs reklám, a társaság kizárólag a minden brit háztartás által kötelezően fizetett, jelenleg évi 133,50 fontos előfizetési díjból, valamint saját gyártású programjainak értékesítéséből él.

A szakszervezetek és a BBC újságírói attól tartanak, hogy a tömeges leépítés a minőség rovására fog menni. Név nélkül nyilatkozó vezető szerkesztők a szerdai brit lapoknak azt mondták: a sztrájk "már eldöntött tény ... fő műsoridőben sugárzott nagy programok fognak eltűnni a képernyőről".

Az érdekképviseletek előzetes hírek szerint már a jövő hónapra sztrájksorozatot terveznek, és a legnagyobb nézettségű karácsonyi időszakot is munkabeszüntetések fenyegetik, ha addig nem sikerül elérni a leépítési tervek módosítását.

A takarékossági csomagban egyébként hírek szerint szerepel a BBC két nagy londoni központja közül az egyiknek, a Television Centre-nek az eladása is, és a cég hírszolgáltatási műsorainak összevonása a másik nagy központban, a Broadcasting House-ban.


  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Méltatlan elbocsátás zajlik a Teslánál: többen a biztonságiaktól tudták meg, hogy felmondtak nekik

Egyes gyári alkalmazottak csak akkor vették észre, hogy elbocsátották őket, amikor nem működött a belépőkártyájuk és a biztonsági őrök... Teljes cikk

A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk