Megjelent: 5 éve

Új járműgyártásért felelős igazgató az Audi Hungariánál

Les Zoltán az AUDI HUNGARIA Zrt. új járműgyártásért felelős igazgatósági tagja. Az Audi Hungaria analízis- és előszériacentrumából érkezik, ahol a győri modellek sorozatgyártásának előkészítését támogatta. A mérnök végzettségű Les Zoltán 22 éve erősíti az Audi Hungaria csapatát - derül ki a cég sajtóközleményéből.

„Les Zoltán a legapróbb részletekig ismeri a győri járműgyártást, hiszen a kezdetektől jelentősen hozzájárult a járműgyártás fejlődéséhez. Sokéves tapasztalata nagyban segíti a vállalatot, hogy a jövőben megfeleljen a járműiparban zajló átalakulási folyamat kihívásainak“, mondta Achim Heinfling, az AUDI HUNGARIA Zrt. igazgatóságának elnöke.

Les Zoltán 1971-ben született Pécsen, gépészmérnökként végzett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. 1997-ben szériatervezőként kezdte pályafutását az Audi Hungaria járműszereldéjében, ahol elsőként az Audi TT gyártása kezdődött meg 1998-ban. 2000-ben átvette a járműszerelde vezetését, 2008-ban Ingolstadtba váltott, ahol a járműgyártás területén töltött be vezetői feladatokat. 2010-ben tért vissza az Audi Hungariához a szerelde, logisztika és előszéria területek vezetőjeként. A teljes gyártási mélységű járműgyár 2013-as megnyitásakor a járműszereldét irányította. 2016-tól az analízis- és előszériacentrumot vezette. Les Zoltán házas, két lánya van.

Les Zoltán Arnd-Robert Sponagelt váltja a járműgyártásért felelős igazgatósági tag pozíciójában, aki visszatér Ingolstadtba a járműgyártás vezetőjeként.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Új vezérigazgató Magyarország legnagyobb HR-szolgáltatójánál

A Prohuman új vezérigazgatóval, átalakuló menedzsment struktúrával és erős innovációs fókusszal folytatja az elmúlt évek munkáját. Az újonnan... Teljes cikk

Marcin Golebiewski lett a UPS Közép-Európai országklasztere vezetője

A klaszter Lengyelországot, Csehországot, Szlovákiát, Romániát, Ukrajnát és Magyarországot foglalja magában. Teljes cikk

Újraválasztották a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara elnökét

A magyar egyéni és társasvállalkozások közel 40 százalékát képviselő Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) tisztújító küldöttgyűlése... Teljes cikk