Megjelent: 7 éve

Építsük a mát, hogy legyen jövőnk

Már nem kérdés, a HR szakma előtt álló kihívások egyre feszítőbbé válnak. Az a szlogen, hogy legfőbb versenyelőnyünk az ember, minden szektorban és cégnagyságban bizonyítást nyert. Azok a cégek, akik humánerőforrás stratégiájuk és gyakorlatuk alapján megfelelő számú és szakmai végzettségű, gyakorlatú munkavállalót tudnak felvenni és természetesen megtartani, jelentősen magasabb üzleti eredményességről tesznek tanúbizonyságot. A kérdés persze az, mit takar ez a stratégia és mi az eredményes HR gyakorlat.

Alapvető kérdéssé vált, miként lehetséges a munkaerő megnyerésében és megtartásában olyan megoldásokat kialakítani, amely megkülönböztet a versenytársaktól. A munkáltatói márka építés egyre inkább szerves egészet alkot a hatékony marketing eszközök és a hiteles belső HR megoldások együttes alkalmazásával. A közösségi média kíméletlenül adja közzé többek között azon munkáltatói gyakorlatokat, amelyek a korábbi munkáltatói ígértek be nem tartását, hibás vezetői magatartást, lehetetlen munkakörülményeket vagy éppen inspiráló munkahelyi légkört, megbecsültséget és tanulási lehetőséget mutatnak. Azaz nyitott könyv ma már minden munkáltató élete, a tudatos munkavállalók pedig élnek is az információ szerzés és információ megosztás eszközével, lehetőségével. Ezért nem mindegy, mit kommunikál a cég magáról, nincs ugyanis annál rosszabb helyzet, amikor magyarázkodni kell. Ezért is szánunk fontos szerepet a XXVII. Országos HR Konferencia keretében a legsikeresebb, legeredményesebb munkáltatói márkaépítési gyakorlatok és módszerek bemutatásának.

Ha már tartalom, alapvető kérdés, mi alapján döntenek ma a munkavállalók, ha két vagy több álláslehetőség közül választhatnak. Magyarországon, ellentétben a nemzetközi kutatásokban tapasztalt eredményekkel, a döntő szempont az elérhető jövedelem mértéke. Fontos tudnunk ezért, mi az a fogyasztói kosár, életminőség elvárás, ami jellemzi ma a magyar munkavállalót, mi lehet az attraktív ajánlat és mi nem, mivel lehet motiválni a munkahelyen és mivel nem. E nélkül ugyanis nem lehetséges a kompenzációs politikát úgy alakítani, hogy az megnyerő és megtartó legyen. Erről is beszélünk májusban Balatonfüreden.

A munkaerő, mint az üzleti stratégia megvalósításának egyik legnagyobb kockázata szinte minden szektorban, minden munkáltatónál tapasztalható. Ezért alapvető, hogy a munkaerő tervezés teret nyerjen a cégeknél, és ne csak a HR szervezet érezze magáénak a feladatot, hanem a teljes vezetés gondolkodását vezesse a probléma. Már nem elég a követő reagálás, tervezés és a tudatosan felépített módszertan nélkül nincs üzleti eredményesség sem.

Amikor számot vetünk azzal, hányan is vannak ma a munkaerőpiacon, hányan hagyták el az országot és dolgoznak külföldön, vagy akár hányan élnek félig-meddig a közmunkából, érdekes összefüggéseket találhatunk. Mert aki fiatal, nyelveket beszél és már volt valamilyen munkahelyi gyakorlata, az itthon is talál könnyen munkát. Lehet, hogy alacsonyabb jövedelmi pozícióval, de talál. Ugyanakkor erősen nyom a latba a mai Y generációs munkavállaló számára az is, van- e kiszámítható előrelépési vagy tanulási lehetőség. Ez pedig generációs ellentéteket is kialakíthat egy munkahelyen, amit egyre inkább kezelni szükséges. És akkor nem beszéltünk arról a jelenségről, amikor a 30-as éveiben járó és interjúztató HR-es számára már a 45 éves is öreg. Neki pedig még legalább 20 évet kell a nyugdíjig dolgozni, és dolgozni kellene az 58 évesnek is még hét évig. Igen ez másfajta gondolkodást és gyakorlatot várna el a HR szakmától is. Változnunk kellene és nagy sebességgel!

A változás sok területen és rapid módon kell, hogy végbe menjen. Ez jelenthet HR szervezeti átalakítást, a HR-es munkakörök átszervezését, a vállalti kultúra fejlesztését és természetesen innovatív HR módszertani irányokat is. Nem lehetséges nem tudomásul venni, hogy a digitális HR megoldások térnyerése új világot teremt a HR szakma számára is. És aki nem készül fel erre, az nemcsak lemarad, hanem kimarad.

Mindezek a témák és még sok kihívást jelentő dilemma és hasznos gyakorlati ismeret is elhangzik majd a XXVII. Országos HR konferencián. Folytatjuk és továbbfejlesztjük a tavalyi évben megkezdett problémafelvetéseket. Idén sem vállalkozunk arra, hogy az egyes munkáltatók problémáját megoldjuk, de mintegy 35 előadónk hasznos módszertani megoldásokat és ötleteket ad majd. És kínálunk együttgondolkodást, szakmai tapasztalatcserét, hasznos network lehetőséget. Szeretettel várunk mindenkit 2016. május 24-25.-én Balatonfüreden! Igen, építsük a mát, hogy legyen jövőnk!

Szűts Ildikó
az OHE elnöke
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Idegenrendészeti törvény: első tapasztalatok - szakmai tájékoztató reggelit szervez az Expat Center

Megjelent az új idegenrendészeti törvény végrehajtási rendelete, újra be lehet nyújtani tartózkodási engedély iránti kérelmeket az Országos... Teljes cikk

Munkaerőpiaci fordulatok: Innováció és alkalmazkodás a HR-ben

A vállalatoknak 2024-ben is nagy kihívásokkal kell szembenézniük a munkaerőtoborzás, valamint munkaerőmegtartás tekintetében, hiszen a... Teljes cikk

A legdrágább munkakör a betöltetlen munkakör. De mennyi az annyi?

Minden betöltetlen kulcspozíció veszteségforrás, mert jelentős termeléskieséssel jár, a meglévő állományra nehezedő többletterhelés okozta... Teljes cikk