kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 6 éve

Sikkasztó könyvelőt ítéltek el Zalaegerszegen

Három év börtönre ítélt első fokon a Zalaegerszegi Járásbíróság egy könyvelőnőt, aki három cégtől összesen több mint 92 millió forintot sikkasztott el - írja az MTI.

Bartalné Mentes Judit a Zalaegerszegi Törvényszék szóvivője közölte: a vádlott 2002 és 2010 között egyéni vállalkozóként különböző cégeknek dolgozva, majd 2010-től egy kft. nevében végzett könyvelői tevékenységet gazdasági társaságoknak. Feladatai közé tartozott a megbízók könyvelési, társadalombiztosítási, valamint munkaügyi dokumentumainak vezetése és az ehhez kapcsolódó adminisztrációs feladatok ellátása.

A nő - hozzáférési jogosultságát kihasználva - 2004 és 2014 között három cég bankszámlájáról különböző összegeket utalt át a sajátjára, összesen több mint 92 millió forintot. Időközben az egyik cégnek megtérítette az elsikkasztott 33 millió forintot, a két másik társaságnak pedig több mint 22 millió forintot fizetett vissza.

A Zalaegerszegi Járásbíróság kedden háromrendbeli, folytatólagosan elkövetett sikkasztásban találta bűnösnek az asszonyt, és három év letöltendő börtönbüntetésre ítélte. Kötelezte arra is, hogy fizesse meg a két cégnek a fennmaradó több mint 36 millió forintot és a kamatait.

Az ítélet nem jogerős, mert a vádlott és az ügyvédje fellebbezett, az ügyész pedig három nap gondolkodási időt tartott fent.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk

Szakképzés 4.0. - így zajlik a fejlesztés

A 21. századi szakképzőintézmény-fejlesztési program beruházásai, korszerű eszközbeszerzései a minőségi oktatást segítik, és hozzájárulnak... Teljes cikk