kapubanner for mobile
Megjelent: 6 éve

Hiába a béremelés, így sincs elég eladó

Az eladók keresete 15%-kal nőtt júliusban mégsem sikerült az eladók létszámát emelni a boltokban, pedig a létszámhiány nem enyhült - írja a blokkk.com

images

images

2018 júliusában 218 ezer forint volt a boltos fizikai dolgozók havi bruttó átlagkeresete (eladóké, árufeltöltőké, pénztárosoké, raktárosoké), ami az egy évvel korábbinál 15%-kal több. A boltos kiskereskedelmi forgalom ugyanebben az időszakban közel 7%-kal emelkedett, így a boltosoknak mélyen a zsebükbe kellett nyúlni a magasabb bérek kifizetése miatt - írja a lap.

Rengeteg az üres pozíció, mégsem sikerül bővíteni az eladók létszámát. A legnagyobb élelmiszeres láncok ezer feletti számban hirdetnek álláslehetőséget, és akkor hol vannak még a többiek, az iparcikkes boltokról nem is beszélve. A lap tízezresre becsüli a létszámhiányt a boltokban, annak ellenére, hogy sok bolt bezárt. Az eladók inkább külföldre mennek, vagy más szakterületen helyezkednek el.

Nyáron nagy segítséget jelentettek a kereskedelemben a diákmunkások, habár nekik is többet kellett fizetni, mint korábban bármikor. A nyugdíjas munkavállalók viszont nem árasztották el a boltokat.

Fotó: Pixabay
blokkk.com
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A tipikus női vállalkozó 42 éves és 1 gyereke van

Megtalálni a módot a megélhetés biztosítására úgy, hogy közben a társadalmi elvárásoknak is megfeleljenek a magánéletükben – ez motiválja... Teljes cikk

Kortárs bántalmazás, bullying és elvárások szorításában - 2000 gyerek tartozik hozzá: Karikó Rita iskolapszichológus egy napja

Szóbeli vagy akár fizikai bántalmazás, cikizés, beilleszkedési gondok, tanári és szülői elvárások, családi viták, anyu és apu válik - rengeteg... Teljes cikk

Óriási igény van űripari szakemberekre - Magyarország felvette a kesztyűt

Az UniSpace program keretében három minisztérium - a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a... Teljes cikk