kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Új logisztikai központ Nyíregyházán

Átadták a Révész cégcsoport több mint 9 milliárd forintból felépített új logisztikai központját Nyíregyházán. A fejlesztés révén egy több mint 52 ezer négyzetméter alapterületű logisztikai központ jött létre, területén raktárcsarnokkal, irodaházzal és kiszolgáló helyiségekkel. A társaság a projektben 85 munkavállaló foglalkoztatását vállalta - írja az MTI.

A Révész Logisztikai Holding Zrt. tulajdonában lévő Révész-Nyírlog Logisztikai, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. által megvalósított beruházást a magyar állam 594 millió forint közvetlen támogatással, valamint adókedvezményekkel segítette.

A most felépített logisztikai központtal együtt több mint 260 ezer négyzetméter raktárkapacitás áll a cégcsoport rendelkezésére.

Az átadáson felszólaló Orbán Viktor miniszterelnök előtt Székely Zsolt, a holding vezérigazgatója elmondta, a cégcsoport tevékenységét szállítmányozással kezdte, majd a piaci kihívásokra adott válaszként elkezdett raktárak építésével is foglalkozni és idén júliusban átlépte a 200 ezer négyzetméter saját tulajdonú raktárfelületet. A magyar tulajdonú és irányítású cégcsoport ötszáz kamionnal, hatszáz munkavállalóval Magyarország piacvezető logisztikai-szállítmányozó cége, és európai viszonylatban is az első tízbe tartozik - tette hozzá.

A logisztikai központ a nyírségi megyeszékhely határában lévő ipari park 14 hektáros területén kapott helyet.

Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere az átadáson arról beszélt, a város egy modern, fiatalos, folyamatosan fejlődő település, ahol olyan gazdasági beruházások történnek, amelyek európai szinten is jelentőséggel bírnak. Ez a beruházás a legjobb helyen van, a fejlesztéssel nemcsak a cégcsoport, hanem a város és a magyar gazdaság is erősödik - fűzte hozzá a városvezető.

Hotelek épülnek, turisztikai beruházások kezdődtek Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn, hamarosan kezdődhet a nyugati elkerülő út építése, ami 2020-ra készülhet el, illetve városi infrastrukturális beruházások kezdődtek el - sorolta Kovács Ferenc.

Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára beszédében azt mondta, Nyíregyháza az utóbbi időben rendkívül gyorsan fejlődik és képes magára felhívni az egész ország és Európa figyelmét is. Láthatjuk, hogy a turisztikai, kulturális, sport és oktatási területeken túl a gazdasági élet is jelentős fejlődésnek indult Magyarországon - fogalmazott az államtitkár.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
A vendégmunkások nem létező jogai, avagy mire mutat rá az Autoliv-gyárban folyó sztrájk?

A sopronkövesdi Autoliv-gyárban folyó sztrájk arra is felhívja a figyelmet, hogy a főleg kölcsönzött státuszban foglalkoztatott vendégmunkások... Teljes cikk

Robotok fogják gyártani a betoncserepeket a Hejőpapin épülő gyárban

Nagyméretű betoncserepeket és azok kiegészítőit gyártó üzemet épít a Wienerberger. Hejőpapin egy 7300 m2 alapterületű csarnok, ipar 4.0... Teljes cikk

Megkezdte nyári toborzását a Lidl is, mutatjuk mennyit lehet keresni

A Lidl közel 200 pozícióra keres dolgozókat a Balaton és a Velencei-tó partján lévő üzleteibe teljes és részmunkaidős lehetőséggel. A... Teljes cikk