Megjelent: 7 éve

Magyarország többet költ az OECD és az unió átlagánál az iskolák és az oktatási rendszer fejlesztésére

Palkovics László oktatási államtitkár szerint Magyarország sokkal többet költ az OECD és az unió átlagánál az iskolák és az oktatási rendszer fejlesztésére, ennek azért van jelentősége, mert minél korábban kerülnek be a gyerekek az oktatási rendszerbe, annál jobbak lesznek a tanulási eredmények - írja az MTI.

Az államtitkár hozzátette: 2015-ben Magyarországon a hároméves gyermekek 81 százaléka járt óvodába, míg az OECD-átlag 78 százalék, a négyévesek körében a 95 százalékos magyar arány áll szemben az OECD 89 százalékos adatával.

Palkovics László kitért arra is, hogy Magyarországon a középfokú végzettségű fiatal felnőttek elhelyezkedési esélyei az elmúlt tíz évben az OECD-átlagához képest igen pozitívan változtak. A felsőfokú végzettségűek körében pedig hazánkban a legalacsonyabb, 2,5 százalékos a munkanélküliség az OECD államai közül. Az oktatási államtitkár megjegyezte: a szakképesítéssel rendelkezők esetén is az egyik legjobb arányt tudják produkálni. A jelentés kiemeli, hogy ez alapvetően erős és integrált képzési rendszernek köszönhető. A szakmai végzettséggel nem rendelkezők körében az OECD-átlag a jellemző, azaz mintegy 15 százalék nem talál munkát.

Mint mondta, Magyarországon, ha valaki műszaki, természettudományos, informatikai végzettséggel bír, lényegesen nagyobb eséllyel talál munkát, mint az OECD-átlaga.

A jelentés megállapításai közül kiemelte, hogy Magyarországon a diploma továbbra is jó befektetésnek számít, a megtérülést tekintve hazánk az elsők között van.
Kitért arra is, hogy a jelentés szerint a pedagógus szakképzettséggel bírók 82 százaléka állásban van, ez elmarad némileg az OECD-átlagtól, a felsőfokú intézmények kibocsátása ugyanakkor e téren a legmagasabb az OECD-országok közül.

Palkovics László kitért arra is, hogy a tanári bérek 2013-ban Magyarországon még az egyik legalacsonyabbak közé tartoztak, ugyanakkor 2015-ben a pedagógus életpálya keretében 31 százalékkal nőttek, bár akkor még nem érték el az OECD-átlagot. 2017 szeptemberére ezt az arányt a bérek nagyjából elérték a diplomás keresetekhez viszonyítva, s a növekedés üteme a legmagasabb volt hazánkban az OECD-államok közül.

Az oktatási államtitkár a jelentés általános megállapításai közül kiemelte még, hogy a fiatalok továbbra is preferálják a magasabb fokú tanulmányokat, s a felsőfokú végzettséggel bírók elhelyezkedési esélyei lényegesen jobbak. Emellett az oktatásra fordított összeg nagyobb mértékben nőtt, mint a végzettek száma. A pedagógusok korfája ugyanakkor tovább romlott, s a nyugdíjhoz közel állók száma nőtt - említett meg Palkovics László egy másik megállapítást.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Pölöskei Gáborné: az idei év a látványos fejlesztések éve lesz a szakképzésben

A fiatalok, kezdők fizetését mindenképpen följebb kell emelni, hogy egy magas szintről kezdődjön a szakképzésben a bérezés - mondta el Pölöskei Gáborné. Teljes cikk

Tanárképző kar alakul a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen

Tanárképző kart hoz létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE). A leendő hallgatókat 2025-től fogadó, Nemeskürty István író, irodalom- és... Teljes cikk

Csák János: Sikeres a felsőoktatás átalakítása

A 320 ezer felsőoktatásban tanuló hallgató közül 43 ezren külföldiek - számolt be róla a kulturális és innovációs miniszter. Teljes cikk