Megjelent: 16 éve

Milyen hónapjuk volt az álláskeresőknek októberben?

Mérséklődött a nyilvántartott álláskeresők száma és kevesebb szakképzettséggel rendelkező pályakezdő maradt munka nélkül októberben. A relatív mutató szerinti területi különbségek viszont, tovább mélyültek. A képzési programok és közhasznú munka továbbra is közkedveltnek számít a munkanélküliek körében.

36 750 új álláshelyre jelentettek be munkaerőigényt a munkáltatók októberben, ennek egyötödét a közép-magyarországi munkaadók kínálták, emellett jelentős a dél-alföldi és az észak-magyarországi régióban a hónap folyamán igényelt létszám.

Az előző hónap zárónapján még betöltetlen álláshelyek számával együtt az Állami Foglalkoztatási Szolgálat kirendeltségein a munkaközvetítéshez összesen 67,8 ezer álláshely állt rendelkezésre, ebből a zárónapig 29 ezer maradt betöltetlen, amelynek csaknem kilenctizede fizikai, és egytizede szellemi munkaerőre vonatkozott.

A kirendeltségeken összesen 412, 8 ezer álláskeresőt tartottak nyilván október végén, mely az előző hónaphoz képest három ezer fős csökkenést, az egy évvel korábbihoz képest 35, 8 ezer fős növekedést mutat.

Az álláskeresők közel négytizede semmiféle ellátást nem kapott, egyharmada rendszeres szociális segélyben részesült, és 30 százaléka álláskeresési ellátást kapott.

Két százalékkal kevesebb pályakezdőt regisztráltak az előző havihoz és a tavaly októberi létszámhoz viszonyítva. A belépők négytizede a nem anyagi szolgáltatás ágazataiból, egyötöde az iparból, 14 százaléka a kereskedelem, vendéglátásból, 12 százaléka a mezőgazdaságból és 6 százaléka az építőiparból érkezett.

A nyilvántartott pályakezdő álláskeresők létszáma 42 960 fővel zárult októberben, amely 5, 5 százalékkal alacsonyabb, mint szeptember végén, és 4, 9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. Az egy év alatti növekedés, a szakmunkás végzettségűek hat százalékos, és a diplomával rendelkezők számának 16 százalékos csökkenése mellett következett be.

A nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 2007. októberben 9, 4 százalék volt, melyen belül a pozitív pólust a Közép-magyarországi régió 3, 5 százaléka, a negatívat pedig az Észak-magyarországi régió 17, 3 százaléka képviselte. De nem sokkal kedvezőbb a helyzet az Észak-alföldi régióban és SzabolcsSzatmár-Bereg megyében sem. Az utóbbi területen a legmagasabb, 20, 5 százalékos az arány. A legjobb és a legrosszabb helyzetű régió közötti különbség tovább tágult.

Az Európai Unió tagországaiban előírt definíció szerinti munkanélküliségi ráta KSH által publikált legfrissebb adata 7,2 százalék, amely a munkaerő-felmérésből a 2007. július-szeptemberi időszakra, a 15-74 éves népességre vonatkozóan kapott országos adatot mutatja. Ez az érték 0,3 százalékponttal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban.

A foglalkoztatást elősegítő támogatásokban résztvevők augusztusi 62,2 ezer fős létszáma megegyezett a korábbi hónapban mérttel, és 5 százalékkal maradt el a tavaly augusztusi szinttől. Legtöbben bér- és járulék jellegű támogatások és közhasznú foglalkoztatás révén kaptak munkalehetőséget, munkaerő-piaci képzésben pedig 18 százalékuk vett részt. A tavalyi év azonos hónapjához képest egyötödével többen vettek részt támogatott képzésben, de közhasznú munkán is hét százalékkal többen dolgoztak.

Szeptember végén több mint 43 ezer külföldi állampolgár dolgozott Magyarországon engedéllyel. Az érvényes munkavállalási engedélyek, regisztrációk és zöld-kártya igazolások együttes száma alapján a legnépesebb munkavállalói csoportot a román állampolgárok alkotják 28 483 fővel. A második helyen a szlovák, a harmadik helyen pedig az ukrán munkavállalók állnak.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Miért emelkedtek Magyarországon a munkaerőköltségek kevésbé, mint a régió többi országában?

Közel 20 éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz - ennek kapcsán a GKI Gazdaságkutató Zrt. cikksorozatában egy-egy mutató segítségével... Teljes cikk

Kiemelten fontos a magyar munkavállalók megtalálása és felvétele

Közel négyéves csúcson a munkanélküliség, miközben a vezérigazgatók relatív többsége létszámbővülést vár. Kiemelt tényező a magyar... Teljes cikk

Hogy lehet bevonni még 300 ezer embert a munka világába?

A 2023-as extra nehéz évből sikerült "ép bőrrel kikecmeregni" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a budapesti Várkert Bazárban... Teljes cikk