Megjelent: 5 éve

Havi nettó 300 ezret is lehet keresni a vendéglátásban

A fizetéssel többségében elégedettek a vendéglátásban dolgozók, a legtöbb elégedetlenség a béren kívüli juttatásokkal van, amit a munkavállalók fejlesztendő területnek látnak. A területen dolgozók fele, több mint havi nettó 300 ezer forintot keres, a nők jövedelme azonban 30%-al elmarad a férfiakétól. Erről szól az Eventrend Global - Magyarország megrendelésére készített reprezentatív kutatásának második része.

1. A dolgozók szerint a vendéglátóhelyek döntő többségének forgalma növekszik, jól prosperálnak

Figyelemre méltó, hogy sokkal több válaszadó véli úgy, hogy munkahelyének forgalma felszálló ágban van, mint akik szerint hanyatlik a forgalom. Másrészt az is érdekes tény, hogy a kérdésre nem tudott vagy nem kívánt válaszolni a kérdőívkitöltők 17 százaléka.



A kérdőívkitöltők nyolc tizede úgy tudja, hogy nyereséget termel az a hely, ahol jelenleg dolgozik, és mindössze 2 százalékuk szerint veszteséges a hely. Ez azért mindenképpen azt jelzi, hogy egyáltalán nincs válságban Magyarországon a vendéglátóipar. Az eredményesség tekintetében nincs számottevő különbség a vidéki és a fővárosi vendéglátóhelyek között.

2. A fizetéssel többségében elégedettek a dolgozók, a legtöbb elégedetlenség a béren kívüli juttatásokkal van a munkavállalók szerint

A vendéglátásban dolgozók nagy többsége elégedett az emberi, munkatársi kapcsolataival a munkahelyén. A munkaidő, a munkakörülmények és a fizetés megítélésénél is egyértelműen pozitív a válaszok mérlege. A szakmai önmegvalósítás lehetőségének megítélésénél viszont majdnem annyian elégedetlenek, mint ahányan elégedettek, a karrier lehetőségek és a munka/magánélet egyensúly esetében pedig egyértelműen negatív a mérleg. A vendéglátásban dolgozók körben a béren kívüli juttatásokkal van a legtöbb elégedetlenség.



3. A vendéglátásban dolgozók felének a nettó jövedelme meghaladja a havi 300.0000 forintot, 12 százalékuk pedig 500.000 forintnál is többet keres

Kategória közepekkel számolva a kérdőívkitöltők átlagosan kb. 305 ezer forintot keresnek egy hónapban. A havi jövedelemátlagok természetesen erősen függnek a munkaköröktől.



4. A séfek keresnek a legjobban a vendéglátásban

A legjobban a séfek keresnek, de persze nem minden vendéglátóhely konyháján dolgozik séf, csak a jobb helyeken. Üzletvezető viszont mindenütt van, ezért lehetséges, hogy a séfek átlagjövedelme valamivel nagyobb, mint az üzletvezetőké.



5. A férfiak átlagosan 30 százalékkal keresnek többet, mint a nők a vendéglátásban

A nők átlagos bérszínvonala a vendéglátásban (is) sokkal alacsonyabb, mint a férfiaké, és persze életkori csoportok szerint is jelentősek a különbségek, de egyáltalán nem a legidősebbek jövedelem átlaga a legmagasabb a vendéglátó iparban. Végül nagyon jelentős különbség van a vidéken dolgozók és a budapestiek jövedelem átlagai között is.



6. A dolgozók háromnegyede legalább 70.000 forintos havi többlet jövedelemért váltana munkahelyet

A vendéglátóiparban dolgozók átlagosan 105 ezer forint plusz jövedelemszerzési lehetőségért mennének el szívesen egy új vendéglátóhelyre dolgozni. Ez a szép magas átlagérték azért azt jelzi, hogy a régi helyeken kialakult emberi kapcsolatok, és egyéb előnyök komoly értéket képviselnek a munkavállalók szemében, amit nem adnának fel szívesen aprópénzért.

Az átcsábuláshoz igényelt plusz jövedelem természetesen erősen korrelál a jelenlegi jövedelemmel (r=0,51), ezzel együtt a vendéglátásban dolgozók háromnegyede 100 ezer forint plusz ígéretével elcsábítható lenne a régi helyéről egy új helyre. Feltéve, hogy a munkakörülmények nem brutálisan rosszabbak, mint a jelenlegi helyükön.



7. A dolgozók legalább 30 százalékos többlet jövedelemért váltanának munkahelyet, ha elégedettek a jelenlegi munkáltatójukkal



A férfiak esetében 111 ezer forint az igényelt plusz jövedelem átlaga, a nők viszont átlagosan 90 ezer forintért csábíthatók át a jelenlegi munkahelyükről egy új vendéglátóhelyre. Ez azonban annak köszönhető, hogy a vendéglátóiparban dolgozó nők bérezése sokkal rosszabb, mint a férfiaké. Elsősorban a bérkülönbségekre vezethető vissza az is, hogy egy 18-25 éves munkavállaló elcsábításához elég átlagosan 82 ezer forint plusz jövedelmet ígérni, a 41-50 éves tapasztalt vendéglátósoknál viszont 123 ezer forint az átlag (26-30 év=92 ezer Ft, 31-40 év=110 ezer Ft,50+ év=119 ezer Ft).
A jelenlegi jövedelemre, és így az átcsábuláshoz elképzelt plusz jövedelem igényre persze legerősebben az hat, hogy milyen a munkavállaló legmagasabb végzettsége.

A jelenlegi kutatás legfontosabb megállapítási:

A vendéglátóhelyek döntő többségének növekszik a forgalma, jól prosperálnak. A fizetéssel többségében elégedettek a dolgozók, a legnagyobb munkavállalói elégedetlenség a béren kívüli juttatásokkal van. A vendéglátásban dolgozók felének a nettó jövedelme meghaladja a havi 300.0000 forintot, 12 százalékuk pedig 500.000 forintnál is többet keres. A séfek keresnek a legjobban a vendéglátásban, átlagjövedelmük eléri a havi 360.000 forintot. A vendéglátásban a férfiak átlagosan 30 százalékkal keresnek többet, mint a nők. A dolgozók, ha elégedettek a jelenlegi munkáltatójukkal, legalább 30 százalékos többlet jövedelemért váltanának munkahelyet.

A kutatás első részét ITT olvashatják.

Ha pedig állást keres a vendéglátásban, turizmusban ITT nézelődjön.
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az X, Y és Z generációs HR szakemberek munkamotivációjának vizsgálata

Mennyiben tér el a különböző generációk motivációja a munkát illetően? Sok kutatás igyekezett erre a kérdésre választ találni, azonban a HR... Teljes cikk

Vezetői kompetenciák vizsgálata

Vajon a sikeres szervezeteket, sikeres vezetők irányítják? Milyen képességekkel, kompetenciákkal kell rendelkeznie egy sikeres vezetőnek? A vezetői... Teljes cikk

Elkészült a tipikus magyar vállalkozó portréja

Rózsaszín öltönyös? Lesötétített autóval jár? Baseballsapkás? Mobilozik? Sok sztereotipikus kép él a magyar vállalkozókról a fejekben. A BGE... Teljes cikk