Megjelent: 5 éve

Juttatások 2020-ban - előkészületek és tervezés

Bár még az őszi adótörvény csomag befolyásolhatja a juttatások jövő évi adókörnyezetét, érdemes időben elkezdeni a jövő évi juttatási kínálat tervezését. Ezt vallja az a közel 100 szakember, akik a Cafeteria TREND által szervezett szeptember 19-i Juttatások 2020 című konferencián egy egész napon keresztül az év végi juttatások és a jövő évi kínálat kidolgozásával foglalkoztak.

images

A konferencia az alapok felfrissítése mellett innovatív szolgáltatói megoldásokkal és új koncepciókkal támogatta a résztvevők munkáját. Fata László juttatási szakértő nyitó előadásában a jogi környezet áttekintésekor külön kiemelte azokat a juttatási lehetőségeket, melyeket jelenleg sokan nem használnak, de értékes eleme lehet a jövő évi kínálatnak.
Például az adómentesen adható munkásszállás megvalósításához a szükséges nyilatkozatmintát is kézbe kapták a résztvevők.

A kockázati biztosítások idén is népszerűek voltak, de a szakértő szerint érdemes figyelni arra, hogy milyen biztosítási terméket választunk. Egy jól megválasztott biztosítás akár egyes meghatározott juttatásként 38,35 százalékos kedvező közteherrel is adózhat. A szociális hozzájárulási adó évközi változása pedig sok munkáltatónak adott pluszfeladatot.
Az ilyen külső hatások okozta adminisztrációs terhek csökkentését egy jól tervezett, szabályozott juttatási rendszer kivédi. Ehhez a szabályozási folyamathoz konkrét segítséget kaptak a résztvevők a juttatási szakértő záró előadásában.

Népszerű adómentes juttatás 2019-ben a kulturális szolgáltatásra szóló belépő, bérlet.
Ez a juttatás idéntől azonban nem adható utalvány formájában. Gyakori megvalósítási mód, hogy a munkavállaló megveszi a jegyet a munkáltató nevére szóló számlával, majd a munkáltató kifizeti ennek ellenértékét.

A számlák gyűjtése, ellenőrzése komoly feladatot ró a munkáltatóra, míg a jegy árának megelőlegezése a munkavállalónál eredményez extra terheket.

Erre kínál megoldást a konferencián bemutatott, az idei év újdonságaként megjelenő új szolgáltatás, amely teljeskörű hozzáférést biztosít a Jegy.hu felületén elérhető kulturális- és sporteseményekhez, az azokra történő jegyvásárláshoz, valamint teljesíti az Szja törvényben leírt feltételeket a munkavállalók számára kedvezményesen nyújtható juttatás tárgyában. A szolgáltató közvetlenül a munkáltató nevére állítja ki és küldi a megfelelő számlákat.

Országh Örs, az InterTicket Kft. innovációs igazgatója előadásában azt is megmutatta, hogy az új fejlesztésüknek köszönhetően az is kizárható, hogy a munkavállalók olyan rendezvényre kapjanak jegyet, mely nem illeszthető be az adómentes juttatási körbe.

Szintén egy adótörvényben létező, kedvező adózású juttatást töltött meg tartalommal előadásában Vargha László, a Patika Egészségpénztár pénzügyi vezetője.
Az egészségpénztárba nyújtott célzott szolgáltatás egy rendkívül széles és kedvező adózású keretrendszert biztosít a munkáltatók számára többek közt egészség célú juttatások megvalósítására.

Sok esetben azonban a munkáltatók nehezen használják meg ezt az általános lehetőséget, hiszen a valós szolgáltatási kör meghatározásához akár egészségügyi szakember segítségét is igénybe kellene venni. Ezt a feladatot segíti a Patika Egészségpénztár azzal, hogy a Humed International Központi irodájával összefogva egy kidolgozott betegútszervező platformot kínál a munkáltatók számára. Mindezt ráadásul 38,35% közteherrel nyújtható juttatásként.

Szemvizsgálat, autóválasztás és divatos öltözet



A konferencia középső blokkja arról szólt, hogy miként lehet új szemlélettel fordulni a meglévő, kötelező, szokatlan juttatások felé úgy, hogy kiemelkedő értéket teremtsünk a munkavállalók számára.

A képernyős munkavégzéshez kapcsolódó munkáltató kötelezettség évek óta a szemüveg és látásvizsgálat biztosítása. Ami mint kötelezettség, adómentesen nyújtható, de az esetek nagy részében a foglalkozásegészségügyi vizsgálatokkal együtt a felek inkább nyűgnek élik meg, pedig a munkavállalók nagy részénél az egészségügyi szűrések amúgy kifejezetten értékes juttatások.

Taupert Szilvia diplomás optometrista, látásjavító szakember, a Taupert-féle Szemvizsgálat kidolgozója azt mutatta meg a résztvevőknek, hogy miként lehet könnyűszerrel ebből a kötelezettségből egy gondoskodó adómentes juttatást varázsolni.

Lukács Ádám, a Lukács és Tamás Kft. kereskedelmi igazgatója egy sokak által használt juttatási elemet mutatott be mint a jövő évi cafeteria menü egy új színfoltját.
Sok munkáltató kínál meghatározott munkatársi kör számára cégautót, de ezt leginkább a cafeteriától függetlenül teszi. Mi lenne, ha az érintett dolgozók a választható juttatási rendszerük terhére beleszólhatnának ebbe a kínálatba? Bár látszólag csak a magas cafeteria keretekkel finanszírozható egy céges autó költsége, de a személyre szabás új lehetőségeket kínál plusz adóteher nélkül. Skoda Fabia helyett inkább egy kombi vagy Scala szolgálná a munkavállaló igényeit? Miért ne „fizethetné” ki a különbözetet a cafeteria keretének terhére?!

A délután vendégelőadóinak programját aztán egy másik különlegesség zárta. Közismert, hogy a stílusosan öltözködő munkatársak pozitív hatással vannak az ügyfelekre. A megfelelő színek és a megjelenés viszont visszahat a munkavállalóra is. Ő is produktívabban tölti a teljes munkanapját. Ferencz Judit, a Stylexpert Kft. stíluskommunikátora azonban nem csak a fejlesztésekről beszélt. Elődásában felvállalta a kifejezetten kényes problémák kezelését is, melyek gyakran a HR munkatársaknál csapódnak le. Mit tegyünk, ha a munkatársunk megjelenése, ápoltsága problémát okoz a munkahelyen?

Bár a résztvevők a konferenciát követően sok új információval indultak haza, most ősszel még csak a juttatási rendszer alapköveit tudják lerakni, illetve a lehetséges alternatívákat kidolgozni. A véglegesítésre az év utolsó hónapjaiban, az őszi adótörvény csomag kihirdetése után kerülhet sor.

Fotó: Pexels.com
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek