Megjelent: 5 éve

Nehéz elérni a munkaerőt az autóiparban

A szakértő szerint az elmúlt időszakban csaknem háromezer közmunkást tereltek át a termelő szektorba, de rengeteg munkaadó nem egy nyelvet beszél a dolgozókkal.

images

Háromezer közmunkást csoportosítottak át a világ legnagyobb vállalatainak magyarországi üzemeibe - mondta Juhász Csongor, az évente mintegy tízezer munkavállalót kölcsönző Prohumán munkaerő-kölcsönző vezetője a Magyar Hírlapnak.
A munkaerőhiány tavaly év végéhez képest tizennégy százalékkal nőtt, az egy évvel ezelőtti hasonló időszakkal összehasonlítva pedig huszonhat százalékos ugrás figyelhető meg, azaz mintegy harmadával emelkedett a betöltetlen álláshelyek száma - nyilatkozta a szakértő. Juhász szerint „mindez azonban nem jelenti azt, hogy ne lenne még némi tartalék a munkaerőpiacon”.

Bizonyos szegmensekben - elsősorban a termelő iparágakban - vannak olyan hatékony módszerek, amelyekkel részint még lehet kezelni az égető munkaerőhiányt. Juhász szerint viszont a klasszikus munkaerő-toborzó módszerek már nem elegendőek, lokálisabban kell dolgozni és gondolkozni.

„Az egyik legnagyobb kihívás elérni a perifériára szorult munkanélkülieket és közmunkásokat” magyarázta a szakértő. „Azt látjuk, hogy ha mi megyünk el a munkavállalókért, ha az ő nyelvükön szólítjuk meg őket, ha minőségi közlekedési szolgáltatást vagy szállást biztosítunk a részükre, sokan hajlandóak tartósan is munkát vállalni.”

Az autóipari beszállítók és alvállalkozóik rengeteg embert várnak az úgynevezett kékgalléros pozíciókba. Az ipari és adminisztratív területeken van még egyfajta statikus tartalék a munkaerőpiacon. Ugyanakkor vannak olyan területei az országnak, ahol a foglalkoztatás nagyságrendje már valóban elérte a maximumot, és ténylegesen kimondható, hogy lényegében nincs szabad munkaerő-kapacitás. Ilyen például Győr és közvetlen környéke, Székesfehérvár, Tatabánya, Veszprém régiója, valamint Miskolc vagy Kecskemét és környéke. A munkanélküliségi ráta a statiszták szerint az Észak-Alföldön volt a legmagasabb (6,4 százalék).

Magyar Hírlap
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Hogyan alakítja át az MI a toborzók munkáját? Ezzel vár az idei recruiTECH

“A csapból is a mesterséges intelligencia folyik az üzleti közbeszédben. Mi az általánosságok szintjéről lehozzuk ezt a toborzók napi munkájába,... Teljes cikk

Öt kérdés és válasz a külföldi vendégmunkásokról

Miért jönnek? Miért nem magyarokat alkalmaznak a cégek? Leverik a béreket? Az utóbbi hónapok forró kérdése lett a magyar közéletben a külföldi... Teljes cikk

Veszély vagy potenciál a túlképzett pályázó? Így látja a fejvadász

Sok jelölt panaszkodik arról, hogy bár ő szívesen kötne kompromisszumot az elhelyezkedése érdekében, de pályázata süket fülekre talál, ha... Teljes cikk