Megjelent: 5 éve

Robbant a munkanélküliség

Győr-Moson-Sopron megyében egy év alatt duplájára nőtt a munkanélküliségi ráta, a tavalyi 3-4 százalék után most 7-8 százalék között mozog. Országos szinten még rosszabb a helyzet (10,4 százalék). Bajnai Gordon miniszterelnök a Népszabadságnak adott interjújában 2010 elejére 11 százalékos rátát vár.

Rimányiné Somogyi Szilvia a gazdasági válság elmúlt hónapjaiban lejátszódott munkaügyi folyamatok egyik jellemzőjének nevezte, hogy jelentősen megnövekedett az álláskereső pályakezdők száma, különösen azoké, akik felsőoktatási intézményekben folytatott tanulmányaikat befejezték.

A válság kedvezőtlenül érintette a térséget, ahol az elmúlt években a válság által sújtott gépipari, járműipari vállalatok jelentették a húzó ágazatot - magyarázta a szakember. Ugyanakkor hangoztatta: némi bizakodásra ad okot, hogy a győri ipari parkban az utóbbi időben három új vállalkozás is letelepedett. Novemberben viszont 340 embert érintő csoportos létszámleépítésről kaptak jelzést - érzékeltette a munkaerő-piaci helyzet folytonos változását.


Bajnai további emelkedéssel számol


A Népszabadság internetes oldalára vasárnap feltett interjúban Bajnai Gordon miniszterelnök azt mondta, a foglalkoztatás visszaesésének mértéke már lassul, de a mélyponton még nincs túl az ország, a jövő év első fél évében a munkanélküliség aránya 11 százalék körül lehet. A foglalkoztatás körülbelül hat hónapnyi késéssel követi a makro adatok javulását. Fordulatot ezért a második félévtől vár.


2009. november 30.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek