Megjelent: 5 éve

Gyermekzsivajjal telik meg az iroda a BT-ben

A BT (British Telecommunications) budapesti és debreceni irodáiban a tavaszi szünet első napján Muti Hol Dolgozol Napot rendeznek. A vállalat családbarát napján 160 gyermek vesz részt 0-13 éves korig.

A Muti Hol Dolgozol Nap a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom idén elindított országos kezdeményezése, melynek célja, hogy a szülők a gyerekeikkel közösen töltsenek egy napot a munkahelyükön, és megmutathassák nekik, hogy hol és hogyan is töltik a napjaikat, amíg ők óvodában vagy iskolában vannak.

Szabó Zoltán, a BT ügyvezető igazgatója elmondta: „A családbarát mentalitás a BT üzleti filozófiájának egyik alappillére. Többszörös családbarát nagyvállalatként és mentorszervezetként felelősségünk, hogy a jó példa mutatásával más vállalatokat is segítsünk a családbarátság útján. Nagy örömömre szolgál, hogy már az első évben 15 vállalat csatlakozott a kezdeményezéshez és a program segítségével több száz kisgyermek ismerkedhet meg anya és apa munkahelyével.”

A legkisebbeket egész napos gondozói felügyelettel, kézműves foglalkozásokkal, játszószobával várja a cég, a nagyobb gyerekek pedig BT-specifikus játékos programokon vesznek részt.

„A szakképzett gyerekfelügyelőkön kívül a teljes programot önkéntes kollégáinkkal valósítjuk meg, a családbarát mentalitás a vállalati kultúránk szerves része. Munkatársaink megismertetik a résztvevő gyerekekkel a különleges technikai eszközeinket, videokonferenciát szervezünk, lesz CV rajzolás, de része a napnak a különböző kultúrákkal való megismerkedés is, melyben a külföldi kollégáink segítenek” - tette hozzá Fazekas Máté, a BT kommunikációs és vállalati kapcsolatokért felelős vezetője.

A hazai üzleti szolgáltató szektor élen jár a munka-magánélet egyensúlyáért tett lépésekben. Egy vállalat vonzóságának és megtartó erejének jelentős részét adja az, hogy hogyan bánik a kollégáival. A Business Services szektorban (BSS) a munkavállalók 95%-a Z és Y generáció tagjaiból áll, akik vagy a családalapítás előtt, közben vagy éppen utána járnak. A törekvéseket nagyban alátámasztja a Randstad Employer Brand Research 2019 felmérése is, ami szerint a három legfontosabb érték egyike a munkatársak számára a munka-magánélet egyensúlya.

  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta a Magyar Innovációs Nagydíjat

Átadták a 32. Magyar Innovációs Nagydíjat kedden a Parlamentben, a díjat az idén az Egis Gyógyszergyár Zrt. kapta az érelmeszesedés kockázatát... Teljes cikk

Megkezdte a munkavállalók toborzását az épülő debreceni gyárába a kínai Eve Power

Az Eve Power megkezdte a munkavállalók toborzását a tervek szerint 2025 végére felépülő debreceni akkumulátorcella-üzemébe - közölte a projekt... Teljes cikk

160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten

A Schedl német autóipari vállalat 40 milliárd forintos beruházása nyomán 160 új munkahely jön létre Debrecenben és Kecskeméten - jelentette be... Teljes cikk