kapubanner for mobile
Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 5 éve

Pécsett bővíti magyarországi gyártását a Thyssenkrupp

A német Thyssenkrupp a kormány támogatásával 17,4 milliárd forintból vezérműtengelyeket gyártó üzemet épít Pécsen - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány 5,57 milliárd forinttal támogatja a 200 új munkahelyet teremtő beruházást. A Thyssenkrupp helyi tevékenységének bővítése is igazolja, hogy Magyarország az autóipar új korszakában is a gyártás fellegvára lehet - tette hozzá.

A tárcavezető arra számít, hogy az ágazat az idén is termelési rekordot dönthet, hiszen ennek értéke az év első harmadában elérte a 3225 milliárd forintot, 11 százalékkal haladva meg az előző év azonos időszakának termelését. A belföldi autóipari éves termelés értéke 2010 óta 4 ezer milliárd forintról 8,5 ezer milliárd forintra ugrott, a további fejlődés a miniszter megfogalmazása szerint elérhető közelségbe hozta az évi 10 ezer milliárd forintot meghaladó autóipari termelést Magyarországon.

A beruházások ráadásul nem csak mennyiségi, hanem minőségi ugrást is eredményeznek, hiszen kutatási és fejlesztési arányuk, technológiai színvonaluk évről évre magasabb - hangsúlyozta Szijjártó Péter.
A miniszter rekordévet vár a német-magyar gazdasági kapcsolatokban is, mivel a két állam kereskedelmi forgalma már az első három hónapban kiemelkedő értéket, több mint 14 milliárd eurót ért el. Németország és a többi közép-európai ország kapcsolatának erejét jelzi, hogy a visegrádi államokkal lebonyolított 300 milliárd euró éves kereskedelmi forgalom 74 százalékkal haladja meg a német-francia kereskedelem értékét - mutatott rá.

A Thyssenkrupp új gyárát befogadó Pécs országgyűlési képviselője különleges mérföldkőnek nevezte a város történetében, hogy egy autóipari világcég beruházását fogadhatja. Hoppál Péter abban bízik, hogy a gyár sikere a pécsi beruházás bővítését eredményezheti. Ehhez a város gépgyártási hagyományai mellett a még szabad dél-dunántúli munkaerő, Pécs egyeteme és a duális képzés helyi lehetőségei is hozzájárulhatnak - tette hozzá.

Marc de Bastos Eckstein, a Thyssenkrupp ügyvezetője a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a vállalat 80 országban van jelen világszerte, termelése és a foglalkoztatottak száma alapján a világ legnagyobb gyártóinak egyike. Az autóipari vállalat Pécsen az ötödik magyarországi telephelyét építi ki a legkorszerűbb, 4.0 ipari megoldásokkal, magas hozzáadott értéket előállító munkahelyeket teremtve - tette hozzá. A cég vezetője közölte, hogy a zöldmezős beruházás még ebben az évben elkezdődik, a termelés 2020 közepén indulhat.

A Thyssenkrupp Components Technology budapesti leányvállalata 1999 óta foglalkozik személyautók elektromos kormányrendszerének fejlesztésével mint a cégcsoport egyetlen elektronikai és szoftverfejlesztési központja. Győrben a Thyssenkrupp Automotive Systems alváz-specialistái 2013 óta komplett futóműveket állítanak össze az Audi Hungária Motor Kft. részére. 2016-ban Jászfényszarun két üzemben kormányművek és hengerfejbe integrált vezérműtengelyek gyártását indították el 2018-ban, Debrecenben pedig csavarrugó- és stabilizátorgyárat működtetnek.

A nyilvános cégadatok szerint a Thyssenkrupp Components Technology Hungary a tavaly szeptemberrel zárult üzleti évben 63 milliárd forintot meghaladó nettó árbevételt és több mint 522 millió forint adózott eredményt ért el.

MTI
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Robotika, drónok, MI, kibertámadás, élményautózás - idén is sok izgalmat tartogat a Lányok Napja

Április 25-én rendezi meg a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) a Lányok Napja elnevezésű programot, amelyre immáron 13. alkalommal várják a... Teljes cikk

Ma rendezik a Logisztika Napját

Ma rendezik a hazai ellátási lánc szakma egyik legnagyobb, országos eseménysorozatát, a Logisztika Napját - tájékoztatta az MTI-t a a szervező Magyar... Teljes cikk

Nagy Márton: jövőre újraindul a gazdasági növekedés, a munkaerőpiac is megmozdult

Jövőre újraindul a gazdasági növekedés: az idei 2,5 százalék után 2025-ben 4,1 százalékos bővülést várnak - mondta a nemzetgazdasági miniszter... Teljes cikk