kapubanner for mobile
Szerző: Barna Eszter
Megjelent: 5 éve

Rossz főnök voltam, változnom kellett

Ma már nem menő a kiabáló, az alkalmazottakon basáskodó, kiskirály módjára parancsokat osztogató főnök. Sőt maga a főnök kifejezés is egyre inkább megy ki a divatból. Nem főnökökre, hanem vezetőkre van szükség. A mai munkaerő-piaci helyzetben nagyon oda kell figyelni az alkalmazottakra. Be kell vonni őket, minél pozitívabb munkavállalói élményt adni számukra, hogy meg tudja tartani őket a munkáltató. Erre döbbent rá Peter Jones is, a Nova Szállodacsoport tulajdonosa, aki erről igyekszik is tapasztalatait minél szélesebb körben megosztani.

„Szigorú és bunkó főnök voltam, ordítoztam az alkalmazottaimmal, kamerával figyeltem őket, és ha akár 30 másodpercet késtek, levontam az első órát a fizetésükből” – ismeri be Peter Jones, akivel azóta nagyot fordult a világ. Bár dolgozói – viselkedése ellenére - korábban sem nagyon hagyták el, mert mindig többet fizetett, mint a konkurencia. Rádöbbent, hogy javítania kell személyiségének hibáit, mert látta munkavállalóin az állandó kiabálás következtében a stressz hatásait. Belátta, hogy el kell kezdenie sajátmagán dolgozni, hogy jobban tudjon bánni a személyzettel is.

Az önképzésnek köszönhetően felmérte, hogy a dolgozói egyfajta tükröt jelentenek neki, így ha ő nem pozitív kisugárzást közvetít a csapata felé, akkor ők sem lesznek pozitívak, hiszen azt adják vissza, amit kapnak. Úgy döntött, hogy emiatt azonnali változtatásra van szükség a működésben.
Szerencsére az önreflexiónak és az ennek nyomán elindult munkának köszönhetően, a hangulat már sokkal jobb a szállodában, a munkavállalók körében. „Sokkal tudatosabbak vagyunk, a személyzet és én is”- jelentette ki Peter Jones.

Peter Jones ausztrál származású üzletember 2005 óta foglalkozik lakáskiadással Budapesten. Abban az időben, elébe menve a mai trendeknek, egyetlen szoba kiadásával kezdte az üzletet. Rövidesen 30 lakásra bővült a portfólió az Akácfa utcában. Jelenleg 4 apartmanhotelt üzemeltet a belvárosban 70 fős személyzettel, Nova Aparthotel néven.


„Sok cégnél még mindig jellemző az a hozzáállás, hogy az alkalmazott van a főnökért. Én fordítva gondolkodom, szerintem nem tudunk egymás nélkül létezni, és ezt igyekszem is kimutatni az alkalmazottak felé.”

Ennek része, hogy rendszeresen rendeznek csapatépítő programokat, valamint olyan juttatásokat kapnak a munkavállalók, amikre igény van. Így például jár masszőr a szállodába munkaidőben, ami a csapat egészségének is jót tesz. A személyes fejlődést pedig szintén a cég által finanszírozott nyelv- (angol és olasz) valamint zenetanulási (gitároktató) lehetőséggel segítik. Az aparthotel tulajdonos a középvezetőktől is elvárja ezt a hozzáállást, hogy a fenti értékeket képviseljék munkájukban, ennek érdekében pedig folyamatosan továbbképezteti őket. Mint mondja, nem tökéletesek, de a cél, hogy fejlődjenek.

A Boldog munkahely, lojális csapat konferencián ezeket a jó gyakorlatokat osztják meg a Peter Joneshoz hasonlóan gondolkodó munkaadók. Mint mondta, egyszerű eszközökkel, minimális anyagi befektetéssel megoldható, hogy az alkalmazottak akár 20-30%-al boldogabbak legyenek. Megváltozzon a munkahelyi hangulat, a cégkultúra, aminek következtében csökken a fluktuáció, és a dolgozók sokkal inkább csapatként funkcionálnak. Peter Jones szerint a kulcsszó a tudatosság, és az, hogy egyszerűen másképp kell csinálni, mint azt nagyon sokan eddig megszokták vagy éppen rutinból működtek.

„A célom az, hogy a tudatosabb cégeket reflektorfénybe állítsam, hogy példát mutathassanak a többieknek. Sokan nem hisznek még benne, hogy ez a munkáltatói hozzáállás működhet, pedig el lehet indulni ezen az úton Magyarországon is. Nagyon örültem, hogy rátaláltam olyan cégekre, akik azokat a vállalkozásokat képviselik, melyek ezen a téren tudatosabbak és figyelnek az alkalmazottaik elégedettségére. Ezek közül a Dreamjo.bs és az általuk alapított Szerethető Munkahelyek, illetve a WorkLife Company, akik nap mint nap ezzel foglalkoznak.”

A Decathlon, a Prezi, a Person Group vezetői szintén saját tapasztalataikat fogják megosztani a rendezvényen, hogy ők mit csinálnak másképp, hogy az alkalmazottaikat boldogabbá tegyék.

  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Cégvezetők Csúcstalálkozója - 2024. Könnyebb vagy nehezebb lesz a pálya?

Mit hoz a 2024-es év? Könnyebb lesz a pálya az üzleti szektornak? Vagy a kiszámíthatatlanság, fenyegetettségi helyzetek kereszttüzében kell továbbra... Teljes cikk

Hogyan biztosítsuk a kerékpáros munkába járást?

Az elmúlt években a kerékpár és az elektromos kerékpár egyre népszerűbbé vált a munkába járás és szabadidős tevékenységek során egyaránt.... Teljes cikk

Költségelemzést Támogató Munkaidő-Nyilvántartás

A munkaügyi nyilvántartások, munkaidőadat-nyilvántartás és bérszámfejtés általánosan alkalmazott módszereit egyes esetekben el lehet, és... Teljes cikk