Szerző: HRPortal.hu hírszerkesztő - Forrás: MTI
Megjelent: 7 éve

Vona: a béruniós aláírásgyűjtés nem eshet áldozatul politikai játszmáknak

A Jobbik elnöke szerint béruniós kezdeményezésük olyan közös ügy és történelmi esély Magyarországnak, valamint a kelet-közép-európai tagállamoknak, mely nem eshet áldozatául a párt politikai riválisai által indított lejárató kampányoknak - írja az MTI.

Vona Gábor hétfői sajtótájékoztatóján, Gyöngyösön emlékeztetett: tavaly decemberben jelentették be a kezdeményezést, és augusztus 20-án indították el hivatalosan az uniós aláírásgyűjtést. Megjegyezte: politikai riválisaik a "savanyú a szőlő effektusból" kiindulva megpróbálják ezt a mozgalmat mindenféle fél- és dezinformációval lejáratni. Szerinte ezért is fontos, hogy a társadalom pontosan megismerje, miről szól és miről nem szól a bérunió.

Kiemelte: a kezdeményezéssel nem ígérnek egyik napról a másikra megemelkedő fizetéseket, nem kérnek e célra Brüsszeltől több pénzt, sem alamizsnát, mint ahogyan adóemelést sem látnak szükségesnek a megvalósításához. Az erősödő gazdaság lehetővé teszi, hogy növekedjenek a bérek, azaz ne a meglévő tortát kelljen több szeletre vágni, hanem maga a torta legyen nagyobb. Ugyanakkor a bérek emelkedése a magyar kis- és középvállalkozásokat sem sújtaná, sőt növelné versenyképességüket - húzta alá. Kiemelte: az elmúlt években tovább nőtt az EU nyugati és kelet-közép-európai tagállamai közötti bérkülönbség.

A Jobbik azt szeretné elérni, hogy az EU alapelvei közé kerüljön be az "egyenlő munkáért egyenlő bért" elve - tette hozzá megjegyezve: most dől el 20-30 évre Európa sorsa és a bérunió egy olyan eszköz, amely lehetővé teszi, hogy ezt a jövőt Magyarország is formálja, alakítsa. A Jobbikon kívül ma senkinek nincs hasonló, konkrét cselekvési terve - jelentett ki a pártelnök.

Vona Gábor kitért arra is, a jövő évi választásokon reményeik szerint megalakuló Jobbik-kabinet újra fogja gondolni a jelenlegi kormány multinacionális cégekkel kötött stratégiai megállapodásait a hazai beszállítók helyzetbe hozása és a munkavállalók kiszolgáltatottságának csökkentése érdekében. Szintén más szempontokat érvényesítenének az uniós források felhasználása kapcsán is: a fontossági sorrendben előbb "nem macskaköves főterek, hanem versenyképes vállalkozások kellenek" - jelentette ki.

MTI
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Romlott a fizetésünk értéke - mutatjuk a legfrissebb számokat

2023-ban a bruttó átlagkereset 571 200, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 393 700 forintot ért el. 2023-ban a bruttó és... Teljes cikk

Logisztika, beszerzés - mutatjuk, hogy alakulnak a fizetések és a nemek közötti bérszakadék

A széles értelemben vett – a logisztikát és a beszerzést is magában foglaló – ellátásilánc-menedzsment területén dolgozók az előző évekhez... Teljes cikk

SZJA 2024

Minden a személyi jövedelemadóról. Áttekintettük, hogy idén meddig kell benyújtani az szja-bevallásunkat, kiknek, mennyit vonnak, milyen... Teljes cikk