Megjelent: 5 éve

5 hónap tanulás után beindulhat a programozói karrier

Az elmúlt 3 évben több mint hússzorosára bővült itthon a 4-5 hónapos szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok diákjainak száma. A hazai iskolák közül több a hallgatói elhelyezkedését is garantálja, méghozzá az egyetemet végzett juniorok bérével megegyező, minimum bruttó 350 ezer forintos kezdő fizetésért. Ez pedig 3-4 év után átlépheti az 1 millió forintot is. A PROGmasters a budapesti programozóiskolákról készített piaci körképet.

images

Az elmúlt három évben több mint hússzorosára bővült a jellemzően 4-5 hónapos, intenzív és gyakorlatorientált képzés keretében szoftverfejlesztő szakmát adó tanfolyamok diákjainak száma. Ezek az úgynevezett bootcampek tavaly több mint 500 hallgatónak adtak képesítést, idén pedig már nagyjából 750, főként 21 és 45 év közötti diák kezdhet új karriert programozóként néhány hónap tanulás után. A bootcampek egy része ráadásul hallgatói elhelyezkedését is garantálja, méghozzá az egyetemet végzett, frissdiplomás szoftverfejlesztők bérével megegyező, minimum bruttó 350 ezer forintos kezdő fizetésért. Ez pedig a tapasztalatok szerint 3-4 év után átlépheti az 1 millió forintot is.

A junior szoftverfejlesztőket képző PROGmasters a budapesti - legalább egy nappali tanfolyamot már lezárt, főként magyar nyelvű, helyszíni oktatást kínáló - programozóiskolákat hasonlította össze. A 6 legfontosabb tudnivaló a Codecool, a Green Fox, a PROGmasters, a [r]eaktorlabs, a Training360 és a Progmatic által szervezett képzések típusairól, árairól, a felvételi feltételekről, a fizetésekről és a garanciákról.

1. Minimum 4-5 hónap folyamatos tanulás a karrierváltás ára



A vizsgált fővárosi bootcampek képzése nappali rendszerű, ami azt jelenti, hogy a hallgatók jellemzően 4-5 hónapon keresztül minden hétköznap 6-8 órát tanulnak az iskolában. Ettől egy bootcamp gyakorlata tér el lényegesen: a Codecool másfél évig tartó képzése 1 éven keresztül minden második héten napi 6 óra iskolai oktatásból, majd 6 hónap szakmai gyakorlatból áll.

2. Akár 0 forinttal is el lehet végezni a képzéseket



A bootcampek tandíjai nagyon eltérőek: az ingyenes tanfolyamtól a közel nettó 3 millió forintos képzésig terjed a kínálat, de átlagosan nettó 1 millió forint körül alakul. Ugyanakkor szinte minden iskola biztosít egy 18-24 hónapos halasztott részletfizetési konstrukciót. Ennek köszönhetően a tandíjat csak a szoftverfejlesztői karrier megkezdése után kell elkezdeni visszafizetni, így pár tízezer, vagy akár nulla forint befizetése mellett is elvégezhetőek a tanfolyamok. Viszont a halasztott fizetést választó hallgatóknak jellemzően 1 éves hűségidőt kell vállalniuk új munkahelyükön, míg azok, akik előre kifizetik a tandíjat, több helyen is jelentős kedvezményt kapnak.

Két iskola kínál ingyenes képzést. A 2 év hűségidőt vállaló diákok díjmentesen végezhetik el a [r]eaktorlabs tanfolyamát, míg a Training360 nettó 1,5 millió forintos tandíját csak akkor kell kifizetnie a hallgatónak, ha nem végzi el a képzést, vagy nem fogadja el az iskola partnerei által ajánlott állást.

3. Az angol kötelező, de van, ahol a programozási alapképességek is



A bootcampek többsége nem vár el semmilyen informatikai vagy matematikai előképzettséget a jelentkezőktől, viszont mindegyik elvégzéséhez szükséges a legalább középfokú angoltudás. Emellett az iskolák felmérik a leendő hallgatók kognitív képességeit, motivációit, problémamegoldó, kommunikációs és kapcsolatteremtő készségét, továbbá a csapatmunkára való nyitottságát is. A PROGmasters ezeken túl a felvételizők programozási alapképességeit is vizsgálja egy szakmai teszt segítségével.

4. Pár év alatt a havi 1 milliós fizetés is elérhető



A vizsgált bootcampek minimum bruttó 350 ezer forint körüli kezdő fizetést ígérnek végzett hallgatóiknak, ami nagyjából megegyezik az egyetemet végzett, frissdiplomás szoftverfejlesztők keresetével.

„Statisztikáink szerint ráadásul a nálunk végzett hallgatók felének találtunk olyan munkát, amellyel havi bruttó 400-550 ezer forintot kerestek kezdőként, és jövedelmük pár éven belül eléri a bruttó 600 ezer és 1,2 millió forint közötti bért" - mondja Filep Szabolcs, az összehasonlítást készítő PROGmasters vezetője.

5. Van állásgarancia?



A hazai bootcampek célja, hogy a versenyszférában helyezzék el a végzős diákokat, erre több iskola pénzügyi garanciát is vállal. A Codecoolnak és a Green Foxnak maximum fél éve van arra, hogy olyan munkahelyet találjon a végzősöknek, amely legalább az ígért bruttó fizetést kínálja számukra. Ha ez nem sikerül, nem kell kifizetni a képzési díjat. A PROGmasters pedig azt vállalja, hogy végzett hallgatói 3 hónapon belül minimum bruttó 350 ezer forintot fizető szoftverfejlesztői állást kapnak, és a tandíj felét elengedi, ha ez valamiért mégsem teljesül.

„Folyamatosan bővítjük partnercégeink számát, így már közel 45 munkahelyen dolgoznak volt hallgatóink, például olyan vállalatoknál, mint az Accenture, a BlackBelt, az Ericsson, a Nokia, a GE Healthcare, az evosoft, a Morgan Stanley, a Prezi, a Qualysoft vagy az UniCredit” - mondja a PROGmasters vezetője.

6. Akik még nyáron belevágnak, januárra már szoftverfejlesztők lehetnek



Az összehasonlításban szereplő bootcampek honlapján elérhető információk szerint a Codecool 18 hónapig tartó képzésébe kéthetente lehet becsatlakozni. A Green Fox és a Progmatic legközelebb szeptemberben indít tanfolyamot, előbbire július végéig lehet jelentkezni, utóbbira pedig folyamatos a kiválasztás. A PROGmasters az 5 hónapos, augusztus végén induló képzésére július közepéig várja a diákokat.

Fotó: Pixabay.com
  • 2024.04.04Six Sigma Black Belt képzés 9 napos gyakorlatorientált, intenzív képzési program, amely készségszintre fejleszti a résztvevőket a 6 Sigma ismeretek elsajátításában, alapoktól a Green Belt ismereteken át magas szintű hatékonyságjavító projektek megvalósításáig. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.04Az Év Irodája Konferencia & Díjátadó Kíváncsi vagy, hogy kié lesz Az Év Irodája díj, érdekelnek a legmodernebb irodai megoldások, valamint a magyar és nemzetközi piacot meghatározó szakemberek tapasztalatai? Akkor ott a helyed! KIKET FOGUNK DÍJAZNI?info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.23Humán controlling mutatószámok a gyakorlatban A képzés célja: A HR munka modern személetének és mérésének, számításának gyakorlati ismerete. A humán controlling egyes eszközeit konkrét példákon mutatjuk be, a résztvevőkkel közösen értékeljük azok alkalmazását.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Az üzleti hallgatók készen állnak a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára

A brit gazdasági szakos hallgatók szerint az ügyfélszolgálati munkakörökre lesz a legnagyobb hatással a mesterséges intelligencia - derül ki egy... Teljes cikk

Iskolapadba ültetheti a vezetőket a mesterséges intelligencia forradalma

A generatív mesterséges intelligencia forradalmasítja a bankvilágot és új lehetőségek sokasága nyílik meg a pénzintézetek és ügyfeleik előtt.... Teljes cikk

Pánik és potenciál: Mit tanultak a dolgozók a mesterséges intelligenciáról 2023-ban?

A mesterséges intelligencia eddig is jelentős hatással volt a munkánkra, és a jövőben is komoly változásokat eredményezhet. Lássuk, milyen... Teljes cikk