kapubanner for mobile
Megjelent: 5 éve

Hozd a gyereked a munkába! - Vállalati összefogás a munka-magánélet egyensúlyáért

Elindult a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom országos kampánya, a #Mutiholdolgozol. A BT (British Telecommunications) által kezdeményezett #mutiholdolgozol kampány célja, hogy a (dolgozó) szülők közül, a tavaszi szünet első munkanapján, április 18-án minél többen magukkal vigyék gyermeküket munkahelyükre, így betekintést adva a számukra titokzatos világba - írják sajtóközleményükben.

A kezdeményezéshez - melynek célja az élmény és az ismeretterjesztés mellett a vállalatok családbarát mentalitásának erősítése is - egy nap alatt már hat vállalat csatlakozott.

Ujvári Enikő, a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom alelnökeelmondta: „Az idén 10 éves Három Királyfi Három Királylány Mozgalom a családokért, a vágyott gyermekekért dolgozva kezdetektől hisz a pozitív szemléletformálás fontosságában és a közösségépítésben. Ezért örömmel karoltuk fel a BT által kezdeményezett Mutiholdolgozol programot. A felhívásba bekapcsolódó vállalatoknak segítséget nyújtunk a nagy napra való felkészülésben jó-gyakorlatok, szervezési tippek, kommunikációs anyagok megosztásával. Reméljük, az idén első alkalommal megrendezendő akció hagyományteremtő lesz, és jövőre még több cég, szülő és gyermek készül majd a nagy Mutiholdolgozol Napra.

Szabó Zoltán, a BT (British Telecommunications) ügyvezető igazgatója kiemelte: “Az Év Családbarát Nagyvállalata díj háromszoros győzteseként és Családbarát Mentor vállalatként fontos számunkra, hogy a családbarát felfogás minél több cégben erősödhessen. A programra nemcsak gyermekes kollégáinkat várjuk, szeretnénk minden munkatársunk felé közvetíteni a munka-magánélet egyensúlyának fontosságát.

A gyermeknek szervezett kreatív programokkal színesített napot minden vállalat saját maga állítja össze, a Három Királyfi Három Királylány Mozgalom javaslataira építve. A céges tervek között skype konferencia, nemzetközi játékok, valamint biztonságos internetezést, pénzügyi tudatosságot, IT technológiák megismerését célzó játékok is szerepelnek majd.

“Munkatársaink igényeinek felmérésével és a gyermekeik bevonásával alakítjuk ki a házon belüli gyereksarkot. A szülők a nyitva tartással kapcsolatos igényeiket oszthatják meg, míg a gyereksarok felszereltségét, játékait és a látványvilágát illetően a gyerekek gondolataira vagyunk kíváncsiak” - nyilatkozta Zanin Éva, a Magyar Telekom Nyrt. fenntarthatóságért felelős szenior menedzsere.

A nagyobb, iskolás gyerekek jó példát kaphatnak az idegen nyelv gyakorlati hasznosítására egy multinacionális környezetben, illetve számos barátság is szővődött már családi rendezvényeken a gyerekek között - mondta el Handó Anett, a Celanese Hungary Accounting Excellence menedzsere.

Rózsa Katinka, a HR ingatlan.com HR-vezetője szerint a cég is sokat nyerhet egy-egy ilyen nappal, mert értéket teremt a társadalomban, segíti az új generáció stabil fejlődését, emellett pedig a munkavállalókban növeli a munkahely iránti elköteleződését is.

A MetLife számára kiemelt fontosságú a családbarát munkahelyi környezet megteremtése és a kollégák támogatása a munka és magánélet összehangolásában. “Nemcsak rugalmas a munkavégzés lehetőségét adjuk, de babaszobánk lehetővé teszi, hogy a szülő munkába hozza gyermekét”, mondta Németh Brigitta, a vállalat marketing menedzsere.

A gyerekek nagy része nem ismeri szülei munkahelyét és nem látnak bele napjukba. A gyermekes nap nagyszerű alkalom arra, hogy megismerkedjenek szüleik munkahelyi közegével, megértsék, hogy mivel foglalkoznak a szülők nap mint nap. Ez jelentősen hozzájárulhat a gyerekek jövőképének formáláshoz és a családi kötelékek erősítéséhez.

“Ez egy remek kezdeményezés, mert a gyerekek jelenléte nemcsak a munkahelyi légkört pezsdíti fel, hanem nekik is maradandó élményt jelent a környezet megismerése, hiszen a legtöbben példaképként tekintenek a szüleikre. Találkozhatnak a munkatársakkal, akikről már sokat hallottak, és úgy érezhetik, még inkább részeseivé válnak szüleik mindennapjainak. Szívesen csatlakozunk a kampányhoz, mert úgy gondoljuk, hogy igazán kiemelkedő szakmai teljesítményt csak az az ember tud nyújtani, akinek kiegyensúlyozottak a munkahelyi és családi körülményei is. Ebben fontos szerep jut a munka és magánélet egyensúlyának, amelyet most a munkahelyen belül is támogatni tudunk” - foglalta össze az akció lényegét Pintér Klaudia, a Philip Morris Hungary People & Culture vezetője.
  • 2024.04.30NewLeadership – Vezetői eszköztár bővítése Önmaguk fejlesztését is fontosnak tartó középvezetőknek, frissen kinevezett döntéshozóknak szóló komplex és intenzív vezetőfejlesztő program sok gyakorlattal. Különlegessége, hogy a résztvevők átgondolhatják és megoszthatják egymással aktuális kihívásaikat és még a kritikus vezetői helyzetek megoldásáról is tanulhatnak egymás jó gyakorlatából is!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.02Munkaviszony létesítése és megszűntetése – Dr. Berke Gyula Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerni.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Egy jól működő csapat titka – Vezetői reziliencia fejlesztése A vezetői reziliencia fejlesztése képzésünk arra világít rá, hogyan lehet úgy tekinteni a tényekre, hogy relativizáljuk őket, kezelhető megvilágításba helyezzük a nehézségeket és igyekezzünk megőrizni a racionalitásunkat, hogy ebben a nehéz helyzetben is fejlődni tudjon a csapatunk. Segítve a csapattagoknak abban, hogy a problémalátásukat a megoldás keresés fókusza váltsa fel és megváltozzon az interakcióik minősége.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2024.05.09Munkaidő, pihenőidő – Dr. Takács Gábor Pannon Munkajogi Akadémia - Pannon Munkajogi Akadémia előadás-sorozatunkat, melyben kiváló és elismert szakmai előadók támogatásával ismerhetjük meg a munkajog különböző területeit, ajánljuk mindazoknak, akik szeretnék ismereteiket bővíteni, gyakorlati megközelítésben szeretnék az alkalmazott jogi hátteret megismerniinfo button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Képzési programot hirdet az EU újságíró-hallgatók és fiatal újságírók számára

Az érdeklődők általános újságírás, sajtófotó és videós újságírás kategóriában pályázhatnak a felhívásra. Teljes cikk

A Mol-csoport ismét elindítja regionális diplomás programját

A Mol-csoport regionális diplomás programjában az idén 8 országban több mint 90 friss diplomást vesz fel, akik lehetőséget kapnak arra, hogy a régió... Teljes cikk

Kárpótlás az Erasmusért: a világ bármely egyetemére eljuthatnak a magyar diákok ezzel az ösztöndíjprogrammal

Nemcsak az európai egyetemekre, hanem a világ bármely egyetemére eljuthatnak a diákok, a kutatók és az oktatók a Pannónia Ösztöndíjprogramban -... Teljes cikk